Az aquincumi helytartói palota

Előszó

Az óbudai Hajógyársziget régóta úgy ismeretes, mint rómaikori emlékek lelőhelye. Különösen az a része, ahol az Első Dunagőzhajózási Társaság (DGT, DDSG) építkezései alkalmával ismételten alkalom nyílott arra, hogy az ókori római világbirodalom itteni rommaradványait és egyéb emlékeit az évszázadok iszap- és portakarója alól újra napfényre hozzák. Az 1854-1857. években olyan épületeket tártakitt fel, amelyeket római fürdőknek minősítettek. Már ekkor megállapították azt is, hogy a sziget az ókorban összefüggött a jobbparti szárazfölddel, mert a Kis-Dunaág medrében keresztben menő falat figyeltek meg. Majd munkáslakások építésekor kőkoporsókat találtak, amelyeket régebbi rómaikon sírok kőlapjaiból és téglákból állítottak össze. A DGT hajógyártelepén feltárt rómaikon fürdőromok, noha díszes mozaikpadlójuk és festett falai jelezték azok értékét, egyideig műemlékhez nem méltó bánásmódban részesültek. Rómer Flóris, a magyar régészet úttörő apostola és Zsigmondy Gusztáv, a lelkes mérnök fáradozásai eredményezték végre azt, hogy a DGT kiürítette az addig raktárul szolgált rómaikori fürdőromokat és faajtókkal, valamint lépcsőkkel látta el azokat. Később - amint ezt 1941. évi ásatásunk alkalmával próbaárkainkkal megállapíthattuk -, nyilván a gyártelepen észlelhető általános helyszűke miatt, ezen régebben kiásott rómaikori romok fölé mégis raktár- és lakóházak épültek. Több feliratos kőemlék is ismeretes a Hajógyárszigetről, valamint az egyik fürdőhelyiség vöröses-barnára festett, kék csíkokkal mezőkre osztott falán falkarcolatos felírást találtak.
Ilyen előzmények után érthető érdeklődéssel vettük az 1941. év tavaszán a DGT akkori igazgatóságának szíves jelentését, hogy egy árok ásása alkalmával festett fal- és mozaikpadozattöredékeket találtak munkásai. Vissza