Az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért

Előszó

Senki számára sem kell megindokolni, hogy miért foglalkozik a nyelvészet az anyanyelvi oktatással. Bár ennek a feladatnak az előtérbe állítása nem minden korszakban volt látható. A nyelvészet nagy, fölfelé ívelő korszakaiban azonban a nyelvészet elmélete, az anyanyelv leírása és az anyanyelvi iskolai oktatása szerves egységet alkotott. Ebben az egységben természetesen részt vett az anyanyelv iskolán kívüli művelése is.
A nyelvészet egyedül elégtelen az anyanyelvi oktatás megalapozására. Szükség van még természetesen a pedagógiai elméletre és gyakorlatra, ez közismert. Szükség van azonban még sok egyéb elméleti területre: a filozófiától a szociológián és a pszichológián át az irodalomtudományra, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük.
A nyelvészet hagyományos szervezeti formájában nem tudta, nem kívánta magában foglalni a gyakorlati feladatok, alkalmazások széles sávját; átengedte maguknak a felhasználóknak. Így fordulhatott elő, hogy az iskolai felhasználás során fokozatosan elkülönült az iskolai nyelvészet magától a tulajdonképpeni nyelvészettől, attól, amelyet egyesek nagyon szigorúan nyelvtudománynak neveznek. Ez az elkülönülés az egyik oka annak, hogy az iskolában tanított nyelvtan (anyanyelvi ismeretek tárgya) korszerűtlenné vált az idők folyamán. Nem úgy vált korszerűtlenné, mint például az iskolai fizika tantárgy bizonyos időkben; amikor a fizikai tudományok gyors fejlődése miatt elavult az iskolai tananyag, s azt föl kellett frissíteni. Az iskolai nyelvészet mint olyan vált korszerűtlenné; mennél jobban igyekeztek tökéletesíteni, javítani, annál jobban kiütközött az a hibája, hogy alaptételeinek többsége tudományosan nem helytálló, s ugyanakkor gyakorlati eredményei nem kielégítőek. Vissza