Előszó
Részlet a könyvből:
Az anya ott ült az apró, nádfedelű falusi ház konyhájában, alacsony bambusz-zsámolyon, a földből tapasztott tűzhely előtt és ügyes kézzel gyömöszölte a száraz füvet a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az anya ott ült az apró, nádfedelű falusi ház konyhájában, alacsony bambusz-zsámolyon, a földből tapasztott tűzhely előtt és ügyes kézzel gyömöszölte a száraz füvet a nyílásba, ahol már égett a tűz az üst alatt. Éppen csak most kapott a tüzelőbe a láng és az anya itt megmozdított egy gallyacskát, ott beljebb dugott maroknyi száraz levelet, aztán még kevés füvet is abból, amit még mult ősszel vágott a domboldalakon.
A konyha sarkában, amilyen közel csak a tűzhöz férhetett, öreg-öreg, ráncosarcú asszony gubbasztott, vastag, égőpiros gyapjúköntösbe burkolva, ami fölött ócska, elnyűtt kék ruháját viselte, de a piros szövet kilátszott. Félig vak volt, mert úgy szólván bedagadtak a szemhéjai valami régi betegség miatt. De valami kis rés mégis maradt a szemeinek és így eleget látott. Meg tudta figyelni a lángok játékát, amint fel-felszökkentek az anya gyors és ügyes keze nyomán. Besüppedt, fogatlan ínyével nyámmogni kezdett, majd sziszegve, selypítve mondta:
- Csak vigyázva rakd a tüzet, leányom, nagyon vigyázva, mert már csak egy boglya száraz füvünk van, pedig alig tavaszodik még... sok idő telik el, mire friss füvet lehet vágni. Meg aztán itt vagyok én, öregen és ki tudja, lesz-e még erőm valaha is, hogy elmenjek egy kis tüzelőt szedni... bizony, haszon nélkül való vénasszony vagyok már, ideje lenne, hogy meghaljak...
Vissza