Az antikrisztus

Előszó

Ez a könyv azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb. S közülük talán még egy sem él. Ők lehetnek azok, akik Zarathustrámat megértik: mert hogyan is téveszteném össze magam azokkal, kiknek már ma kinyílnak a fülek? - Hozzám csak a holnapután tartozik. Némelyek posztumusz születnek.
A feltételeket, melyek között megértenek, s amikor majd szükségszerűen megértenek - túlontúl is jól ismerem. Az embernek szellemi dolgokban egészen a keménységig menően becsületesnek kell lenni, már ahhoz is, hogy komolyságomat és szenvedélyemet egyáltalán elviselje. Az embernek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy fenn a hegyeken éljen - hogy a politika és a népek önzésének szánalmas és tünékeny locsogását maga alatt lássa. Az ember közömbössé válásának be kell következnie, és sohasem szabad megkérdeznie, hogy vajon hasznos-e az igazság, s hogy az vajon végzete lesz-e majd egyvalakinek?... Az erő vonzódása ez olyan kérdésekhez, melyeket feltenni manapság senkinek sincs bátorsága; bátorság a tiltott dolgok iránt; eleve elrendeltetni a labirintusra. Hét magányból származó tapasztalat. Új fülek új zene számára. Új szemek, melyek a legtávolabbi dolgokra néznek. Új lelkiismeret olyan igazságok számára, melyek mostanáig némák maradtak. És akarat, amely a nagyformátumú stílus ökonómiájára irányul: koncentrálni annak erejét, lelkesültséget... Önnönmagunk mély tisztelete; önszeretet; feltétlen szabadság önmagunkkal szemben...
Nos hát! Olvasóim kizárólag azok, akik ilyen emberek, ők az én igazi olvasóim, a nekem rendeltetett olvasók: ugyan mit számítanak a többiek? - Hisz a maradék: csak az emberiség. - Az embernek az emberiséggel szemben fölényben kell lennie, mégpedig az erő, a lélek fensége - a lenézés révén. Vissza