Az andaui híd

Előszó

James A. Michener könyve, amelyet itt a magyar olvasóközönség kezébe adunk, egy nagyon tehetséges író és nagyon emberséges ember remek politikai riportja. Miután írónak és emberséges embernek a műve, sokkal több, mint politikai riport, anélkül, hogy riportszerű értékei csökkennének. Mint minden emberi műnek, vannak látszólagos és valóságos fogyatékosságai. A látszólagosak az író riporteri módszeréből erednek, amely módszer nem tűri meg sem az érdekesség rovására menő tudományos rendszerezést, sem pedig a tárgyilagosságot látszólag elhomályosító stilizálást, hangulati háttér-festést, lírai zenekíséretet. Ebből következik az a klasszikusan kimért stílus, amely kerül minden nagy szót (ez a kifejezés, hogy „hősiesség" legfeljebb ha féltucatszor fordul elő művében). A jelzők helyett, mint az ókor klasszikus történetíróinál és epikusainál a tények beszélnek. Talán éppen ezért sokkal őszintébben és elevenebben lüktet sorai mögött a magyarság szeretete és becsülése. Michener nem vall szerelmet, de szereti a magyar népet, A tudományos rendszerezés hiánya pedig csak látszólagos. Könyve bemutatja a kommunizmus alatti magyar élet, a szabadságharc és menekülés minden arculatát az anyagi életfeltételektől a legfinomabb lelki rezdülésekig. Levon belőlük minden következtetést. Csaknem időrendben halad, mint a krónikás és nem szigorúan tárgykörök szerint csoportosít, mint a tudós, hanem egyes személyeinek bemutatása, történeteik elbeszélése során vet oda egy-egy ecsetvonást - egyik bekezdésben az árakról, másikban a magyar kultúrszomjról, ismét más helyütt a félelemről, hogy egy-két fejezettel odább rendre visszatérjen kereseti viszonyokra, rettegésre vagy tanulni-vágyásra, közbe új motívumokat szőve be és mindig újból visszatérve, más árnyalatú színezéssel, a régebbiekre. A könyv végére érve látjuk a kommunizmus alatti magyar élet tökéletes, minden részletében kidolgozott, megrázó erejű képét a maga teljes egészében. Vissza