Az álmodó Bükk

Előszó

Részlet a könyvből:
Szépségek völgyében

Negyvenöt esztendeig sohase volt vakációm. Negyvenöt esztendeig, csaknem egy teljes félszázadon át szakadatlanul dolgoztam, míg a mai stációhoz, a legelső pihenőhöz elérkezhettem. A dolce far niente tehát eszerint nekem igazán régi ismerősöm. S ezt a gyönyörűséget csak az tudja igazán élvezni, aki ilyen sokáig hasztalan vágyakozott rá. Olyasvalami ez, mint az első vagy az utolsó szerelem: túláradó kedvvel adjuk át néki testünket, lelkünket.
De a pompás völgyben akadtam én más, nemcsak régi, de új ismerősökre is. Sőt olyanokra, akikről azt se tudtam világosan, ismerősök-e vagy ismeretlenek. Képekre, vidékekre, tájékokra, az Isten csodálatos játékaira, amiket homályos és ingadozó képzelgésekben már sokszor megálmodtam, vagy imitt-amott, csavargásaim közben néha hiven, néha megszépítve, megcsonkítva vagy elrontva hoztam magammal a szem és az emlékezés fotográf-masinájában. S most összevetem őket az előmbe toluló képekkel: melyik szebb? Melyikhez hasonlít?
Ahogy Miskolcról bekanyarodik a mész- és vasköves út délkelet felé, a Bükk hatalmas hegyei és suhogó rengetegei közé, a legelső csalit is figyelmeztet már, hogy festői látványok felé közeledünk. A magyar Tempe-völgy varázsa, ahogy Jókai tardonai bujdosása után elkeresztelte ezt a vadregényes vidéket, jócskán előre küldi szépségeinek fullajtárjait és hirmondóit, de azért maga a völgy fönséges bája igazába csak Diósgyőrnél kezd kibontakozni. Vissza