Az állatorvos is nős ember

Fülszöveg

Könyveim írására az a kényszer vitt rá, hogy megörökítsem az állatorvoslás egy igen izgalmas korszakát. Szerettem volna elmondani az embereknek, milyen volt az állatorvosok élete a penicillin elterjedése előtt, amikor mai szemmel primitív körülmények között dolgoztunk.
Ez a kényszer hosszú ideig nem öltött határozott formát. Úgy állt össze, hogy számtalanszor elmeséltem a napi eseményeket a feleségemnek, majd rendre hozzátettem:
"Na, ezt majd egyszer megírom!"
Kétségtelen, hogy ez a végtelenségig ment volna így, ha a feleségem az egyik ilyen történet végén azt nem mondta volna: "Mindig csak ígérgeted azt a könyvet, de sose fogod megírni! Jóindulatú megjegyzés volt ez Helentől, mégis elképesztett.
"Hát ezt meg hogy érted?" - kérdeztem.
"Úgy, hogy erről a könyvről már huszonöt éve beszélsz. Hiszen a múlt héten ünnepeltük az ezüstlakodalmunkat." Rámutattam, hogy nem vagyok elhamarkodott ember és mindent szeretek alaposan megfontolni. Csak hát a nőkre gyakorta nem lehet észérvekkel hatni. Elnéző mosollyal mondta:
"Ne vedd a szívedre, Jim. Csak egy vagy ezer olyan emberből, akik könyvet akarnak írni, aztán mégsem teszik meg."
"De én igen" - tiltakoztam felháborodottan. Helen ismét elmosolyodott, csak most kissé szomorkásan: "Lásd be, hogy ez ábránd, egy állatorvos nem kezd ötvenévesen könyvet írni."
Nekem több se kellett: elmentem papírért, és hozzáláttam.
Jaymes Herriot Vissza