Az államok békeszövetsége

Előszó

Részlet a könyvből:
Azok a csoportok, amelyekben az emberek tömörülnek, a műveltség fejlődésének folyamán egyre tágulnak. A családból lesz a törzs, a nemzetség, a nemzetség letelepedési helyéből és a városból az állam; a kis államok pedig koronként önkéntes szövetkezés útján, legtöbbször azonban erőszak folytán nagyobbakká nőnek. A 16. század több száz félszuverén állama, dacára annak, hogy a "világ" új földrészekkel bővült, mintegy ötvenre olvadt össze, amelyek közül népesség dolgában nem egy múlta felül a római világbirodalmat. Vajjon a mostani, teljesen önálló államok rendszerével az emberiség fejlődése végleg lezáródik? Avagy legalább is azok a népek kapcsolódnak össze valamely magasabb egységbe, amelyek műveltsége megközelítően egyazon alapon nyugszik? A kereszténység, a renaissance által hozzánk közvetített ókor, a természettudományok modern fejlődésének és az ezt kihasználó technika alapjain.
Már az ókornak is megvoltak a maga "világbirodalmai". De az egyptomi, asszir, méd és perzsa birodalmak előtt, melyek csak arra szorítkoztak, hogy a leigázott népeket katonáskodásra, munkaszolgáltatásra és adófizetésre kötelezzék, az emberiség "integrációjának" gondolata teljesen ismeretlen volt. Ez, mint oly sok eszme, először Görögország aranykorában merült fel Perikles pánhellén törekvéseiben, de azzal a megszorítással, hogy nemzetének csak az akkor ismert világban szétszórt tagjaira vonatkozott. Megközelítő megvalósításra a Pax romana-ban talált, Augustustól a birodalom feloszlásáig. Vissza