Az áldott nyomában 1939. január-december I-IV.

Előszó

Éppen ma huszonöt éve, hogy Pannonhalmán reám adták Szent Benedek gyermekeinek ruháját. És most látom csak, hogy mennyire igaz, hogy nem mi választjuk az Urat, hanem az Úr választ ki minket.
Huszonöt évvel ezelőtt nem tudtam, hogy mily nagy kegyelemben részesített az Úr, mikor Szent Benedeknek, az Áldottnak családjába vitt. Nem mondta senki s nem olvashattam róla semmit. Akkor magyar nyelven csak két, részben idejét multa munkából kaphattunk valami kis megsejtést: Szentimrei Márton életrajzából Szent Benedekről és Mázy Engelbert tanulmányából a szerzetes szellemről.
Mikor azután nyelveket tanulhattam és megismerhettem a bencés világirodalmat, csodálatosan gazdag világ tárult elém. Elindítottak Wolter, Sauter és Oer, tovább vezettek Herwegen, Rothenhausler, Gueranger, áttekintést adtak végül Morin, Marmion, Berliére és Butler. Tőlük és a többiektől tudom, hogy Szent Benedek szelleme nem más, mint az apostoli Egyház őskeresztény szelleme. Hogy a Regula valóban ugyanaz az első hat századból, mint Kempis műve a középkorból vagy Szent Loyolai Ignác lelkigyakorlata az új korból. S nemcsak ezek az írók, hanem a mai élet és a lelkekkel való foglalkozás meggyőztek arról, hogy a szentbenedek szellemnek küldetése van a ma emberéhez.
Mutatja ezt a feléje forduló érdeklődés is. Azóta már ötven körül jár azoknak a magyar könyveknek a száma, melyek kimondottan a bencés vagy a cisztercita lelkiséget táplálják. Vissza