Előszó
Részlet a könyvből:
A cserény mellett lovagolt végre, ahol a pásztorok tüzének kellett lenni. Ez a tűzfény hívogatta esthajnal óta, emberek közelségét jelezve. Hogy mióta jön már dombról le,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A cserény mellett lovagolt végre, ahol a pásztorok tüzének kellett lenni. Ez a tűzfény hívogatta esthajnal óta, emberek közelségét jelezve. Hogy mióta jön már dombról le, homokos buckák között, maga sem tudja, lám már éjszakai sötét lett. A ló is fáradt, feje tartásán látja, meg a poroszkáló léptein érzi. Szembe fúj a hideg szél, üres bendővel hamarább fázik az ember és ez a tűzfény meleget is jelent, ételt is, meg szóváltást is.
Végre megüti fülét valami búsongó ének foszlánya. Mélyen elnyújtva szól a dal, ahogy felkap belőle hangokat a szél s arcába, szemébe, fülébe dobálja. Kiegyenesedik nyergében, a ló is felkapja fejét. Már a cserény fonadékán szűrődik át a tűzfény. Érzi a barmok jó, meleg szagát. A bődülésük is bele-beleszól az éjszakába. Megrángatja a gyeplőt s felmagasodik, hogy ércesebben kurjanthasson.
- Hujj! - kiáltja tele tüdővel.
Elhallgat a cserény mögött a nótázó ember. A távolságon át szinte érződik, amint belefülel az éjszakába. Nem mindennap hallatszik ilyesmi erre a pusztában. Ki lehet, mit akar? Percnyi csend után visszakurjant.
- Hujj! hujj!
A lovas szél irányába fordítja a lovát.
- Mutasd meg az utat, hadd kerüljek beljebb! - rikoltja nagy erővel.
- Értem - hangzik elnyújtva.
Vissza