Az alapítványok és a közalapítványok kézikönyve

Fülszöveg

Magyarországon az alapítványok szerepe a XVIII. századot követően értékelődött fel. Megkülönböztettek köz-, magán- és családi alapítványokat, az alapító okirat szándékától függően. Az alapítványok jogi személynek minősültek és bármely világi vagy egyházi célra létesülhettek.
Az alapítványi jog fejlődése a második világháborút követően megtört, hiszen a mindenről gondoskodó állam illúzióját rombolta volna az alapítványok széles körű szerepvállalása. Csak közvetlenül a rendszerváltást megelőzően kerülhetett sor az alapítvány jogintézményének feltámasztására, hiszen 1987-ig közérdekű célra való kötelezettségvállalásnak minősült az alapítványrendelés.
Az ide vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket az 1987. évi 11. törvényerejű rendelet a Ptk.-nak a VI. Fejezetébe iktatta be, de a bírói gyakorlatban kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a több alpontból álló egyetlen paragrafus számos lényeges kérdésre nem ad választ. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésekben és kollégiumi állásfoglalásokkal mutatott utat. A bírói gyakorlat rendkívüli jelentőségét bizonyítja, hogy a kimunkált megoldásokat szinte szó szerint átvette a törvényalkotó a Polgári Törvénykönyv módosításakor, és így megállapítható, hogy erőteljesen érvényesült a bíróságok jogfejlesztő szerepe.
A könyv Első része az alapítvány nyilvántartásba vételének kérdéseit tekinti át, a Második részben az alapítványok működésének feltételeit részletezi, a Harmadik rész a közalapítványok tevékenységét érintő szabályokkal foglalkozik, míg a Negyedik rész iratmintákat tartalmaz. A Függelékben az alapítványokat érintő legfontosabb jogszabályi rendelkezések szerepelnek, részben kivonatos közléssel. Vissza