Az akarat szabadságáról

Előszó

E Tár második Schopenhauer-füzetét több mint tíz évvel ezelőtt kilátásba helyezte az első. Az ott tett ígérethez képest ethikai tartalmú: az eszthetikai egyelőre még sorát várja. Sch. ethikai elvei kifejtésének két külön értekezést szentelt: egyik az emberi akarat szabadságáról szól, a másik pedig a morál alapjáról. Az elsőt megkoszorúzta a kir. norvég Tudós Társaság, a másodikat «nem koszorúzta meg a kir. dán Tudós Társaság, Kopenhágában, 1840 január 30-án». A két értekezés együtt jelent meg Frankfurtban 1841-ben e jeligével: (nagy az igazság és diadalmaskodik) és terjedelmes bevezetéssel. E bevezetésből a fordítás semmit nem közöl, mert majdnem kizárólag a második értekezést illeti. Az egész bevezetés ugyanis nem egyéb, mint a dán kir. Tudós Társaságnak, meg a «summi philosophi» Fichtének és Hegelnek kipellengérezése, nagy ésszel és még nagyobb könyörtelenséggel. Mindenesetre nem hangulatos praeludiuma ez egy ethikai munkának, mely a könyörületet állítja oda az erkölcs fundamentomának. Sch. ezúttal sem szívétől, sem jobb ízlésétől nem kért tanácsot, hanem éles elméjű jogász barátjától, Beckertől, a ki a felől megnyugtatta, hogy polémiája nem ütközik a büntető törvénykönyvbe. A két értekezés, bár tárgyánál fogva együvé tartozik, egymásra nem utal. Nem is utalhat, kizárja ezt a pályamű természete, a szigorú inkognitó. Schopenhauer az emberi akarat mivoltának problémáját, mint a mely egész filozófiájának főtengelye, több ízben tette mélyreható elmélkedéseinek tárgyává. Főművében tisztán spekulatív alapon, metafizikája eredményeként, dedukczió útján eljut az akarat szabadságának tagadásához. Vissza