Az acélember

Előszó

A lenyugvó nap utolsó sugarai még ott rezegtek az akácfák poros levelein, amikor az egyik fiú hirtelen felkiáltott. A kiégett rét túlsó végére mutatott és álmélkodó arccal bámulta a szeme elé táruló szokatlan látványt.
- Nézzétek, mit csinál ott Opál Sanyi! - kiáltotta és szemét egy pillanatra sem tudta levenni arról a fiúról, aki a távolban, a rét túlsó oldalán lassú, óvatos léptekkel botorkált a kövek és tégladarabok között.
- Mi van vele? - kérdezte Murányi Jóska és felugrott a helyéről.
- Napok óta nem láttam őt - magyarázta Biró Gyuri - és amikor tegnap felkerestem, fejét csak egy pillanatra dugta ki a pajtából. Azt mondta, ne zavarjam, mert nagyon fontos dolga van. Valami találmányon töri a fejét. Gondoltam, hát csak csináld. Úgysem lesz belőle komoly dolog...
A fiúk most már mind felálltak és a távolba néztek. Érdeklődésüket módfelett felcsigázta Opál rejtélyes viselkedése. Barátjuk, a szemüveges, sovány fiú, mindig imponált nekik, mert állandóan fúrt-faragott és találmányokon törte a fejét. Ezért is nevezték őt ezermesternek. Opál Sanyi műszerész volt és a házuk udvarán álló régi pajtában kis műhelyt rendezett be magának, amely sokszor volt a fiúk találkozóhelye.
- Ha most holdvilág sütne, azt mondanám, hogy holdkóros - jegyezte meg Murányi Jóska fejcsóválva, - Úgy lépdel, mintha tojásokon járna és...
Nem fejezte be a mondatot, mert észrevette, hogy Opál Sanyi különös tárgyat tart előrenyujtott kezében. Vissza