San Michele regénye

Előszó

Londonba siettem Franciaországból, hogy honosításom ügyét eligazítsam: úgy látszott, hogy hazámat belerántják a háborúba Németország oldalán. Henry James lett volna az egyik tanum, ő maga is most vált állampolgárrá. „Civis Britannicus sum", mondotta mély hangján. Jól tudta, hogy igyekeztem megtenni kötelességemet s azért nem sikerült, mert tehetetlenebbé váltam, semhogy másnak segítségére lehessek. James ismerte a rám váró sorsot. Kezét vállamra téve, megkérdezte, hogy mit akarok most kezdeni. Azt válaszoltam, hogy végleg elhagyom Franciaországot s mint szökevény eltemetkezem régi váramba. Ez az egyetlen hely, ahová való vagyok. Búcsúzáskor emlékembe idézte azt a tanácsot, amelyet évekkel ezelőtt sanmichelei tartózkodása idején adott nekem, hogy írjak könyvet szigetotthonomról, amelyet ő a világ legszebb pontjának nevezett. Miért ne most írjam meg San Michele igaz regényét, most, amikor a legrosszabb van eljövendőben és csüggedés vesz erőt rajtam? Ki mondhatna igazabb mesét San Micheléről, mint én, aki a tulajdon kezemmel építettem föl? Ki festhetné le nálam jobban a Tiberius egykori villájának kertjében szerte heverő pompás márvány csonkokat? Éppen olyan ember számára, mint én, akit érdekel a lélektan, micsoda lebilincselő tanulmány volna a komor, öreg császár alakja, akinek fáradt lába a mozaikpadlót taposta, amelyet a venyigék alól én kapartam elő... Vissza