Előszó
„Az ember az autóval akar együtt élni, dacára minden veszélynek." Ez a kijelentés-bár éppen három évtizede hangzott el egy genfi nemzetközi konferencián-úgy érzem, ma is érvényes állapotot tükröz; hasonló megfogalmazást napjaink bármely közlekedéssel foglalkozó szakembere bátran használhatna.
Amikor a szakemberek annak idején a veszélyekről beszéltek, elsősorban a balesetekre, a gázolásokra és egyéb szerencsétlenségekre gondoltak. Mindezen valós gondok ellenére reálisan számoltak, terveztek akkor, amikor valamennyi tudományos és közgazdasági probléma összeállításánál-figyelembe véve a bevezetőben idézett kijelentés igazságát-a motorizáció, a közúti közlekedés minden korábbinál gyorsabb előretörését „megjósolták".
Nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy az autó iránti kereslet többek közt összefügg a nemzeti jövedelem alakulásával, egy-egy ország gazdasági fejlettségével is. A párhuzam nyilvánvaló, természetes, hogy azokban az időszakokban, melyekre általában az emberek megélhetési gondjai jellemzők, csak egy kis réteg engedheti meg magának, hogy gépkocsit vásároljon.
A jövedelmek emelkedésével párhuzamosan fokozódik az autó iránti érdeklődés, ez a tendencia elsősorban a fiatalabb korosztály körében regisztrálható. A helyzet hazánkban is hasonló, az utóbbi években több szociológiai vizsgálat eredménye azt bizonyítja, hogy a fiatalok úgynevezett „ vágylistáján" az önálló otthont teremtést követően a második helyet az autó foglalja el.
Közismert tény, hogy a magyarországi motorizáció jelentős múltra tekinthet vissza, hiszen több mint nyolc évtizeddel ezelőtt már közlekedtek hazánkban személygépkocsik. Tudósaink, mérnökeink, technikusaink fontos találmányokkal járultak hozzá a korabeli konstrukció fejlesztéséhez. Tény azonban az is, hogy az autóvásárlás igazi fellendülése alig másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött. A fejlődést legjobban talán a számarányok szemléltetik, míg 1960-ban mintegy 16000 db személygépkocsi volt magántulajdonban, ez a szám 1984 végére 1300000-re növekedett. Ezt a gyors és kedvező változást két alapvető tényező módosulásával magyarázhatjuk, az egyik a szocialista országok autóiparának fejlődése, a másik a hazai életszínvonal kedvező alakulása.
Mint emlékezetes, annak idején sokáig vitatták a hazai autógyártás lehetőségeit, azonban gazdasági számítások egész sora igazolta, hogy számunkra ez nem lehetne kifizetődő. Megoldást a nemzetközi munkamegosztás jelentett, ennek értelmében mi elsősorban az autóbusz-, a speciális gépkocsi- és alkatrészgyártásunkat fejlesztettük, míg a személygépkocsi-gyártás feladata más, hazánkénál jelentősebb hagyományokkal rendelkező szocialista országoknak jutott.
A hetvenes évek elejétől kezdve szinte valamennyi szocialista autógyár milliárdokat fordított új üzemek építésére, illetve a régebbi létesítmények korszerűsítésére. Ebben az időben készült el Togliattiban az új korszerű autógyár, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Románia autóiparára is az intenzív fejlesztés volt a jellemző. így vált lehetővé, hogy az ötödik ötéves terv időszakában a tervezettnél is több, mintegy 450000 darab új személygépkocsit importáljunk, illetve adjunk el.
Vissza