Ausztria-Magyarország és Bulgária a San Stefanó-i béke után (1878-1879)

Előszó

A Habsburg-birodalom életének utolsó félévszázadát külpolitikai téren a "nagy délszláv állam" létrejött ellen vívott harc töltötte ki. A soknemzetiségű Ausztria bomlása sajátos úton ment végbe; határai mellett erős önálló nemzeti államok alakultak, amelyek egyes nagyhatalmak segítségére támaszkodva magukhoz vonzották az osztrák monarchiába zárt testvéreiket. A XIX. század utolsó harmadára ez a folyamat Olaszország és Németország vonatkozásában lezárult, nyugvópontra került a magyar nemzeti kérdés is; a történeti fejlődés soron következő szakasza a szláv nemzeti államok kialakulását és Ausztria szlávjainak ezen államokhoz történő csatlakozását tűzte napirendre. Ez látszólag az olasz És a német fejlődés megismétlődése, valójában sokkal több annál. Az olasz nemzeti mozgalom csak a birodalom perifériáit érintette, a német csupán a Deutscher Bundban betöltött vezető szerepét veszélyeztette. A szláv nemzeti mozgalom ezzel szemben a birodalom lakosságának csaknem felér és centrális területeit átjárta, éppen ezért a monarchia létét tette kockára. A monarchia politikai vezető rétege - elsősorban a magyar uralkodó osztály befolyására - felismerte a birodalmat a szláv nemzeti mozgalom és a mögötte fellépő cári Oroszország részéről fenyegető veszélyt, és 1870 után annak elhárítását állította a birodalmi külpolitika középpontjába. Vissza