Előszó
Régi adósságot törleszt az egyetemi jegyzetkiadás a Regionális természeti földrajz (Ausztrália, Óceánia és Antarktisz természeti földrajza) első kötetének megjelentetésével. Az említett tárgyban átfogó munka utoljára az 1950-es évek során jelent meg. Kéz Andor és Láng Sándor tollából.
Akkor minden kontinens (valamint az óceánok és a sarkvidékek) önálló jegyzetként megjelenve az egyetlen kellő részletességű forrásmunkát jelentették a téma iránt érdeklődök számára. Mára magán- és közkönyvtárak becses darabjaivá váltak.
A tudomány fejlődésével új elméletek, új kutatási irányzatok születtek. Ezek eredményeinek széles körben való megismertetése indokolta az anyag korszerűsítését. A Gondolat kiadó többkötetes, a kontinensek földrajzát tárgyaló sorozatával elsőként próbált ennek a feladatnak megfelelni. A tankönyvkiadásban a kontinensek földrajzát bemutató főiskolai tankönyvek után Pinczés Zoltán 80-as évek közepén megjelent, s azóta több kiadást megélt Regionális természeti földrajza következett, amely "csak" Észak-.Amerikát és Ausztráliát tárgyalja.
Bár az 1990-es évek második felétől az ELTE szervezésében megindult a kontinensek (gazdasági régiók) természeti és társadalmi földrajzát bemutató, korszerű szemléletű regionális földrajzi tankönyvsorozat megjelentetése (Európa, 1995; Afrika és a Közel-Kelet, 1996), a komplex feldolgozásból adódó oldalszámkorlátozások miatt sok esetben eleve kizárt az anyag kellő részletességgel történő tárgyalása.
Ezért fontos e jegyzet megjelentetése, melyet remélhetően a többi kontinensről készült hasonló munkák követnek.
A könyv szerzője oktatóként is tevékeny kutató, megőrizve a korábbi munkák értékeit, azokat kiegészítve, esetenként sajátos humorral fűszerezett, jól használható munkát ad a kezünkbe. A jegyzet külön értéke, hogy a vizsgált területekhez kapcsolódó globális problémákat esettanulmányokként beillesztve, még szélesebb képet nyújt a környezet állapotának változásáról.
Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehettem a jegyzet megjelenésének előkészítésében.
Ajánlom a könyvet egyetemi és főiskolás hallgatóknak, tanároknak, és mindazoknak, akik szeretik és tisztelik az egyre fogyatkozó természetes környezetünket.
Vissza