Aurora

Előszó

Az 1820-1830 közötti évtized időben nem sok, de eseményben gazdag, és az irodalomtörténet vizsgálója szeret megállni ennél az időköznél, mert itt valahogyan összecsomósodtak a fejlődés sokfelől fonódó szálai. Az előbb még síma és világosan áttekinthető volt a magyar irodalom alakulása: Bessenyei György bécsi testőrtársaival és idehaza lévő lelki barátaival, majd nyomukban a széphalmi mester, a csodálatosan energikus és kitartó Kazinczy Ferenc, valamennyien fanatikus rajongók, egyfelé fordult tekintettel a magyar nyelv irodalmi előkészítésén munkálkodtak. Az új megteremtésre váró magyar irodalom kikerülhetetlen előfeltétele a nyelv kiművelése volt. Föl kellett emelni a nyelvet a hagyományokat őrző falusi és kisnemesi osztályok nehézkes használatából a nyugati nyelvek gazdag árnyalatú színvonalára. A nyelv ügyéért írtak, már csak próbálgatásra is, verseket, értekezéseket, még a barokkból átnyúló s a felvilágosodással csak kiterjesztett merev, tudományos felfogás örökségében. A műveltség-kultusz ezen humanista irányain a német klasszicizmus poétai gyakorlatán izmosodó szemléletükkel még Kazinczyék sem változtattak. Az irodalmi gyakorlat a reális életmenettől elkülönülő szellemi világban folyt, részese csak az lehetett, aki föl tudott emelkedni a műveltség jelszavára megnyíló magasabb régiókba. Az irodalom problematikája e szűk kör eseményeiből következett, és amikor az irodalmi megujhodásba a hagyományos rendi világnézet folytatói is belekapcsolódtak, hivatkozva a maguk álláspontjának ősi előjogaira, s megkezdődtek az elkerülhetetlen viták, akkor is alig csordult ki valami a publikum elé a sokszor viharzó irodalmi medencéből. Kitűnt ugyan, amit az emlékezetes nyelvújítási harc hamarosan be is igazolt, hogy a vélemények különbsége s a körülöttük kialakult pártok magatartása több, mint a nemzedékek küzdelmének folyománya: ugyanannak a nemzedéknek műveltségben, ízlésben, életfelfogásban jelenlevő nagy ellentétei mutatkoztak általa. A megvívott nagy viták azonban még mindig nem mozdították meg az olvasók tömegét, amelynek belekapcsolódására pedig igen nagy szükség lett volna.
És most, a sok éven át elkeseredetten folytatott háborúskodásról szinte semmit sem tudva, Kazinczyék dunántúli ellenfelének öccse, Kisfaludy Károly, úgy látszik, mindent más módszerrel csinált, mint ahogyan azt eddig annyi finom beszélgetésben és levélben megtárgyalták. S amit csinált, nem is lehet rossz, van közönsége, olvasóinak felette tetszik s a legfiatalabb írónemzedék már az ő példájára fabrikál. Kazinczy nem is tudja, mi az, amiben mások ezek a fiatalok, mint ők. Károly neki barátja, sőt "tanítványa" és mégis, hiába tiltakozik, egyre hidegebb vele szemben. Kisfaludy Sándor a másik oldalról, nyíltan írói másvéleménye miatt különbözött meg öccsével és tagadta meg egy idő után pártfogását. Vissza