Auguste Rodin

Előszó

A Párizsi Szalon éves kiállításán 1898-ban, Auguste Rodin bemutatja két nagyméretű szobrát, A csók és a Balzac című alkotásokat. Rodin 58 évesen sikerei csúcsán áll. Ezek a művek arról tanúskodtak, hogy a művész a közelmúlt szakmai és magánéleti megpróbáltatásai után (nagy szerelme, Camille Claudel röviddel ezelőtt vetett véget kapcsolatuknak) töretlenül mer tovább álmodni. A csók ölelkező párja eredetileg a Musée des Arts Décoratifsnak a francia kormány által megrendelt monumentális kapuja - a Pokol kapuja néven vált ismertté - egy darabja volt. 1898-ra azonban már világossá vált, hogy a múzeum tervéből nem lesz semmi, jóllehet Rodin már több mint 20 éve dolgozott művén. A Párizsi Szalon kiállításának kedvéért a szobrász elhatározza, hogy kivesz egyes darabokat a kompozícióból, és azokat tömör márványból formázza meg. A monumentális Balzac-szobor sorsa hasonlóképpen viszontagságos. 1891-ben egy irodalmi társaság felkéri Rodint, hogy alkosson szobrot a nagy író tiszteletére. Hét év munkája után Rodin úgy dönt, hogy a majdnem kész művet a Szalon kedvéért kiállítja. Amikor a megbízók meglátják a szobor gipszbe öntött másolatát, azonnal szerződést bontanak a szobrásszal.
A Szalonon kiállított mindkét mű erőteljes szexuális energiát sugároz. Stílusuk ugyanakkor nagyban különbözik - egyik a szerelmi egyesülés, az érzékiség, míg a másik a fensőbbséges, győztes férfiúi erő ábrázolása, amely nagyban foglalkoztatja ekkoriban Rodin fantáziáját. A két szobor közti különbség szembeötlő. Ahogy a mai szemlélő számára elképesztőnek tűnik, hogy ez a két kolosszális alkotás egyetlen ember keze munkája, a korabeli párizsi közönség is megrökönyödve állt a két mű előtt. A csók fehér, fényes márványból finoman kifaragott alkotás, az óriási méretű szerelmesek Rodin idealizált ábrázolásában már-már isteni fényben tündökölnek. A Balzac ezzel szemben kidolgozatlannak tűnő, sietősen gipszbe öntött, rendkívül visszataszító emberalak (a későbbiek során bronzból és márványból is készített változatokat a témára). A darabos profilok, az érdes felszín, a szobrásznak az anatómiai részletek iránti teljes megvetése láttán a néző szinte önkéntelenül visszahőköl. A csókban összefonódó párt Rodin a gyengédségtől átitatott csábítás játékának pózában örökíti meg. A két alakot Dante szerelmesei, Paolo és Francesca - az incestus miatt örök kárhozatra ítélt szeretők - ihlették. Itt még semmi nem látszik költőien kegyetlen sorsukból, bár Rodin a Pokol kapujához szánt későbbi változatain jóval sötétebben ábrázolja őket. A csókjelenetben a szerelmét szenvedélyesen ölelő nő játssza a kezdeményező szerepet. Vissza