Atrium 2008. június-július

Előszó

Ahogy arra számítani lehetett, az előző számunk találmánya, a villák kacsalábas értékelése, az archiméter bizony kiverte a biztosítékot. Kicsit dühös, kicsit értetlenkedő telefonokat kaptunk, amikre rendre egyféleképpen tudtunk válaszolni: ha komolyan gondoljuk azt, hogy a minőségi építészetet a lehető legszélesebb olvasóközönségnek akarjuk eljuttatni, akkor azt is komolyan kell vennünk, hogy ugyan egyszerű formában, de véleményezzük is ezeket a házakat. A cél - ismétlem - nem az agyagba döngölés, hanem az, hogy az építészet élő, beszédre érdemes témává váljon. És ha egy-egy kacsaláb ide vagy oda szúrja a szemet: annál jobb, vitatkozzunk róla! De lenne itt még egy szempont: ha arra gondolunk, hogy az ÁTRIUM magazin évente összesen harminc hazai villát tud bemutatni abból a tízezres nagyságrendből, ami itthon épül, akkor MÁR ELEVE az elérhető legmagasabb minőségről beszélünk. A hazai elitdarabok közötti leheletnyi különbséget illusztrálják. Különbségek ugyanis vannak, mindig is voltak, mindig is lesznek. Lépjünk is tovább.
Ha ennek a lapszámnak címet kellene adni, akkor az a luxus és hagyomány lenne. Az öt hazai villa mindegyike ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Rőmer Károly impozáns palotája a kastélyreprezentáció mai formáit kutatja, Vonnák János luxusmodernizmusa ugyanakkora pasaréti modern építészet formavilágába illeszt egy jellegzetesen mai térsort. Zsuffa Zsolt és Kalmár László háza - némiképp hátat fordítva a mai trendeknek - a népi építészet térszervezési hagyományaihoz nyúl vissza. Ezek az otthonok persze az álmokról is szólnak. Álmokról, amit az olvasmányaink, a filmek, de leginkább a televízió táplál. Tévéfüggő nép vagyunk ugyanis, átlagosan napi négy órán keresztül bámulva a kékes vibrálást. Kíváncsiak voltunk arra, vajon milyen építészet jellemzi ezeket az álomgyárakat. Az ÁTRIUM tematikus anyaga ezért a frissen épült, illetve tervezett hazai álomgyárakba kalauzolja az olvasót. Vissza