Átmeneti emberek

Fülszöveg

1962 nyarán, egy különösen meleg napon Szász Miklós, a tehetséges fiatal novellista kivizsgálásra jelentkezik az egyik budai tüdőszanatóriumban. Betegsége nem tűnik súlyosnak, mindössze egy apró duzzanat a nyakán, amelytől - úgy véli - egy-két hét alatt könnyűszerrel megszabadulhat. Még örül is, hogy rövid időre mentesül a "lenti" világ gondjaitól: elfelejtheti egyetemi kötelezettségeit, kiüresedő emberi kapcsolatait, alkotói válságát, világnézeti elbizonytalanodását. Kellemes, felhőtlen vakációnak képzeli az előtte álló napokat.
Nem tudja még, hogy egy tüdőszanatóriumban hónapokban mérik az időt, sem azt, hogy életének legnehezebb, legküzdelmesebb s tán - éppen ezért - legszebb hónapjai következnek. Miklósnak elsősorban önmagával kell megküzdenie. Szembenézni emberi kapcsolataival, szemléletével, újraértelmezni egész világát. E küzdelemhez kiváló segítőtársakra talál a szanatórium zárt közösségében, hiszen a korabeli magyar társadalom számos jellegzetes alakja él itt összezárva, egymásra utalva. Miklós nemcsak megismeri addigi sorsukat, de részt is kér életükben, hat rájuk, de hatásukra változik, alakul a saját személyisége is.
Tabák András nevelődési regényt írt tehát, amelyben a mai negyvenévesek nemzedékének fiatalkori útkeresését rajzolja meg. Kibontakozik a műben a hatvanas évek első felének világa, s felsorakoznak ennek az átmeneti kornak tipikus hősei, az átmeneti emberek. Vissza