Atlétikai EB 1998

Előszó

Bizonyára sokan emlékeznek még a sajátos humorú vígjátékra, a Picasso kalandjai című filmre. Nevezetesen arra a jelenetre, amikor a festő benyit szerelme, a finn dizőz famíliájához, és a családfő egyetlen „mondatot" mond finnül: Paavo Nurmi.
Nem azt mondja, hogy ezer tó országa, vagy Helsinki, vagy Kalevala... Csak annyit: Paavo Nurmi.
Mert ez a név mindennél többet mond. Mert Nurmi csak egy volt, egy van. Olyan ő a sportolók között, mint a sportágaknál az atlétika. Nurmi a sportolók királya volt, az atlétika meg - ahogy mondani szokták - a sportok királynője.
A szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságok sora 1934-ben kezdődött meg. Két évvel azután, hogy Nurmit nevetséges profi vád miatt nem engedték a Los Angeles-i olimpián rajthoz állni és egy évvel azután, hogy Nurmi utolsó bajnoki aranyát nyerte. Mondhatni: az atlétika szegényebb lett egy legendával, de gazdagodott egy máig sok-sok legendás küzdelmet hozó, újabb legendákat felemelő versenysorozattal.
Mert az Európa-bajnokságok szempontjából ugyan Nurmi már múlt idő volt, de jelen idejűvé lett Zátopek és Szentgáli, Szedih és Zsivótzky, Lusis és Varjú, Drechsler és Bruzsenyák, vagy Jazy, Borzov, Koch, Consolini, Csizsova, Szanyejev, Meyfahrt és még oly sok nagy atléta.
A királynő és udvartartása először 1966-ban látogatott el Budapestre. Amikor a kenyér 3,60, a tej 3, a villamosjegy meg 1 forintba került. Másodszor pedig 1998-ban rendezhetett a magyar főváros szabadtéri Európa-bajnokságot. Amikor a kenyér 100, a tej 80, a villamosjegy pedig 75 forintba kerül.
Az atlétika azonban nem inflálódott... Éppen ellenkezőleg. Ha az 1966-os A nagy verseny volt, akkor a mostani gigászi. Úgy az előkészületek, mint az előadás tekintetében. Csak éppen az előbbin dolgozók teljesítményétől legfeljebb a szakemberek, a bennfentesek szája maradt tátva, míg a főszereplők produkcióját látva a fél világ tapsolt.
Budapestnek 1998-ban is megvoltak a maga sztárjai. Az egyetlen kétszeres egyéni bajnok Sonia O'Sullivan, a narancssárga hajú, villámléptű Christine Arron, a sorrendben negyedszer győztes Heike Drechsler, a gátfutókirály Colin Jackson vagy a hármasugró Jonathan Edwards. No és persze a „mi fiúnk", Gécsek Tibor. Jó volt látni őket, szurkolni nekik, velük futni, ugrani és dobni.
Sajnos a királynő csak öt napra látogatott el Budapestre. Öt rövid napra...
Mivel lehetne méltóképpen búcsúzni az Európa-bajnokságtól? Legfeljebb azzal: Őfensége, visszavárjuk! Vissza