Atlas Hungaricus I-II.

Előszó

A térkép alkotás, nemcsak műszaki, technikai valósághű megszerkesztésben, de művészi, esztétikai megformálásában is. A legrégibb kínai, egyiptomi térképeknek még misztikus tartalmuk is volt, és a különböző istenhitek motívumai sem maradhattak le a lapokról. A térképek készítői az ország, város ábrázolásánál művészi hatásra is törekedtek, sokszor talán csak önmaguk gyönyörűségére, s még többször a kelendőség érdekében. A régi térképek rajzolói közt olyan művészeket találunk, mint Leonardo da Vinci. Az esztétikum azonban másodlagos, bár nem elhanyagolható szempont a kartográfia történetében. A térképet az emberi megismerés vágya, a tájékozódás igénye hozta létre, hogy aztán szinte munkaeszközzé váljon az utazók, a kereskedők, a kincskeresők és a katonák kezében. A nyomtatás feltalálásával terjedtek el a különböző atlaszok, ország- és várostérképek, segítve az utazót, de az otthon ülő lapozgatót is, akit elsősorban a látvány szépsége ragadott meg. A kor és a technika előrehaladtával a térképek is egyre pontosabbak lettek, s megbízhatóbb forrásai a tájékozódásnak. A térképrajzolók, -szerkesztők alkotását eleinte rézbe vésték, vagy fába, mint pl. Lázár deák (Lazarus) térképét, s ezek a technikák igen hosszú ideig szinte kizárólagosak voltak az egyes lapok, atlaszok kivitelezésében. A munkához mívesség kellett, türelem, pontosság, érzék és technikai tudás.
A magyar térképészet mindig is Európa élvonalába tartozott a XVI. századtól egészen napjainkig. Közel 470 éve, hogy az első magyar kéz rajzolta térkép Lázár deák szorgalmából megszületett. „Ez az egy sárguló kis papírlap a késő középkori magyarországi műveltségnek olyan messzeható emléke, mint akár legszebb Corvináink, akár M. S. mester egykori táblaképei, akár a visegrádi vagy budai palota kőemlékei vagy akár az esztergomi Bakócz-kápolna!" - írja a magyar középkor egyik legkiválóbb ismerője, Zolnay László. Most olyan művet kap kezébe az olvasó, mely talán minden száz évben egyszer születik. A magyar kartográfiai művek egy lényeges kivételtől eltekintve (Fodor Ferenc: A magyar térképírás) egy-egy alkotóval, műhellyel, kiadvánnyal vagy egy-egy korszakkal foglalkoznak, s ezidáig nem volt olyan összefoglaló mű, mely több mint három évszázadot ölelt volna át.
Szántai Lajos könyve nem történeti monográfia, hanem katalógusa és leírása mindazoknak a Magyarországot vagy annak egy részét ábrázoló térképeknek, amelyek 1528 és 1850 között, atlaszban, könyvben vagy önálló lapként megjelentek, bárhol a világon. Könyvünk csak a nyomtatott térképeket veszi számba, hisz a kéziratos térképek bemutatása köteteket venne igénybe. Szántai Lajos nem vette fel munkájába a város-, megye- és régiótérképeket, célja Magyarország és Erdély kartográfiai bemutatása volt úgy, miként azt a különböző források ábrázolták; sokszor pontatlanul vagy éppen tévesen, de történelmi tény, hogy körülbelül ezer olyan térkép ismert, amely hazánkat mutatja be. A térképek készítői, kiadói, rajzolói, metszői többségükben külföldiek: hollandok, németek, franciák, olaszok, angolok, osztrákok. Forrásaik különbözőek, az egyik kartográfus átvette némi változtatással a korábbi rajzolatokat, feltüntette az esetleges impériumváltozást, vagy éppen kijavította a Duna túlságosan levágott vonalát. Vissza