Atlantisz újjászületése

Fülszöveg

A nap egyre baljósabban közeledett. A csillagászok a Földön is és az égen is a közeledő testet szüntelen követték műszereikkel. Az űrállomásokat magasabb pályára vezérelték, bár sokkal nagyobb biztonságot ez sem nyújtott számukra, mégis minden elérhetőt megkíséreltek a károk csökkentésére. A kozmikus randevú pontos lezajlását csak az üstökösmag Hold melletti elhaladása után tudták meghatározni, addig csak becslésekre szorítkozhattak, még akkor is, ha ezek értéke mind jobban megközelítette a valós adatokat. A bizonyosság megszerzése után a cselekvésre mindössze 12 óra maradt.
Lázas igyekezettel próbáltak minél védettebb helyeket felkutatni, s eközben sajnos az is gyakran megtörtént, hogy egyes rakományokat ide-oda szállítottak, feleslegesen pazarolva az egyre drágább időt, hiábavalóan lefoglalva az amúgy is szerény járműkészletet. Ezek az apró, pici zavarok idegeskedéshez vezettek, az idegeskedések nyomán egyre inkább kezdte felütni fejét a félelem. A figyelem is ki-kihagyott, s ez emberi összeütközések forrásává vált, az egyébként nyugodt és magabiztos atlantisziak között. A riadalmat a tehetetlenség mindinkább nyomasztó terhe is fokozta. A tökéletességet megközelítő társadalmi-, gazdasági rendszer összhangjában gondok mutatkoztak. Beláthatóvá vált, hogy a felépített falak csak vajmi kevés menedéket nyújthatnak az ár ellen, inkább szimbólumok, mint komoly számításba jöhető védelmi eszközök. A sziget mélyébe lenyúló óvóhelyek pillanatok alatt egérfogókká válhatnak, ha az óceán felől érkező törmelék túl vastagon borítja be a kijáratokat. Bár a föld alatti folyosókból nyíló raktárakban szinte kimeríthetetlen energiaforrással ellátott hatalmas erőgépeket is elhelyeztek, de mi történik, ha az esetleges összeütközés nyomán minden bizonnyal bekövetkező földrengésekkor ezek is megsérülnek? Vissza