Atlantisz (rossz állapotú)

Előszó

A fiatal angol hölgy - arca mint a te] és a vér - magányosan ült tarkasávos asztalánál, amelyre súlyos fonatokban lógtak alá a tetőráca virágai. Olyanok ezek a virágok itt Teneriffa szigetén, mintha a fekete lávakövek közül a rózsaszíntől a sötétliláig árnyékolódó tűz nőne ki. Minden növény csupa virág. A növényeknek, amik itt nőnek, vékony, a zsinórnál alig vastagabb a száruk néhány haragoszöld levelük van, de a száron tucatszámra lángolnak a virágok, elborítják az egész szigetet, a csupasz fekete lávasziklákat, fel az ezerháromszáz méter magas Teneriffa-csúcsig. Itt, a Kanári-szigeteken, nincs se nyár, se ősz, se tél, - a nyárbahajló érett tavasz heve ég itt az év háromszázhatvanöt napján át, a sziget olyan, mint a virágok paradicsoma s inkább így kellett volna elnevezni annakidején: Paradicsom-Szigeteknek!
A fiatal angol hölgy egész nap kiránduláson volt, majdnem ezer méteren felüli magasból jött le, farkaséhes volt és félóra alatt túlesett a vacsorán. Az ételek, amiket itt kapni Tehet, olyanok, mint a virágok: színesek, fűszeresek; sűrű, édes bort sajtolnak a lávalejtőkön növő aprószemű, koromfekete szőlőből. «Fekete bor» - így hívják, mert a színe egészen fekete. Glory felemelte az ódon, vastag üvegpoharat, megnedvesítette ajkát és átpillantott a szomszéd asztalhoz. Az angol kapitány, aki két másik férfival ott vacsorázott, már harmadszor pillantott át és lát&ott, hogy gyönyörködik a leány őszinte étvágyában és kecses, puha mozdulataiban... Vissza