Athenaeum 1912/1-4.

Előszó

Böhm általános szellemi fejlődésére nézve kétségtelenül legfontosabb és legnevezetesebb esemény az, hogy vallási tekintetben igyekezett bizonyos önállóságra tenni szert, a mi sok küzdés után csakugyan sikerült is.
1864. év deczember hó utolsó feléből (15-28-ig) származik Böhmnek ez a hitvallása, a melynek megtételére és a maga dogmatikai felfogásának körvonalazására, az a vágy ösztönzé, hogy tisztába jöjjön ama dolgokkal, a melyek felett az emberi értelem itéletet mondani képes. Hittétele anthropologiával kezdődik. Az ember abban különbözik a többi állatoktól, hogy bír értelemmel s ebből kifolyólag szabad akarattal is. Igaz emberré tehát csak e két dolog tehet. Az ész az emberi tudásnak alapja, a szabad akarat pedig az észnek természetes következménye. Az ember czélja a tökéletesedés, ennek eszköze csak az ész lehet. És mivel ez a tökéletesség éppen abban áll, hogy az ember mindent megmagyarázni törekszik, az észnek uralma feltétlen az ember életének minden területén. Csak az az igaz, a mit az ész szentesít. Az igazság előbb vagy utóbb győzedelmeskedni fog minden babona és tévedés felett. Az ész jogainak hangsúlyozásában Voltaire az úttörő.
Az ész vizsgálata alól a vallás sem vonhatja ki magát. „A vallás - így szól a 18 éves Böhm meghatározása - azon törvényeknek összessége, melyeket az ember a maga erkölcsiségére szükségel." Ezért a vallás az ethikán alapul, a mennyiben az ethika törvényeit ismervén el szabályozókul, az ethika öt alaperényét elfogadja. Az ethika az észen (ratio) alapul s következésképen a vallásnak is az észre kell támaszkodnia. Ez a vallás az észnek vallása, a rationalismus. Vissza