Át a szoros kapun

Fülszöveg

Több mint tízéves hallgatás után jelentkezik harmadik verseskötetével Kemsei István, a negyvenes éveiben járó költőnemzedék egyik tehetséges tagja. Költészete az elmúlt időszakban mélyült, hangvétele komorabb lett. Könnyed hányavetisége, üdítő nemtörődömsége, gunyorossága, csípős iróniája valamelyest elhalványodott, s helyettük, figyelmét befelé fordítva, fölerősödtek az öngyötrő kérdések és dilemmák. Az új kötet központi problémája ugyanis az önmeghatározás; belső démonaival viaskodva, a belső világ félhomályban lappangó rémeivel és görcseivel szembenézve új verseiben voltaképpen létélményeit, szorongásait és reményeit, a teljesség iránti olthatatlan szomját és gyarló esendőségét fogalmazza meg. Mindezt, gyakran látszólag másról beszélve, természetleírásokba rejtve, kapukról, hetedik emeleti lakóról, reggeli tojásrántottáról, nagyapja alkalmi téglalopásairól, nagyanyja libatöméséről, egy söröspohárról, a szigeti nyárfákról beszámolva idézi és villantja fel. S éppen ez a "látszólagos másról beszélés", a köznapi dolgokban a lényegi összefüggéseket fölmutatni tudó képesség jelzi, hogy igazi, jó költővé érett Kemsei István.
Külön figyelmet érdemel a kötetzáró Nyárfák a szigeten c. ciklus, melyben a fákról, szigeti nyaralásairól, a természetről szerezett élményeit rögzítve, valóban az emberi sorsra vonatkozó, fölemelő és tragikus tapasztalatait, érzéseit és vélekedéseit sikerült összegeznie, árnyaltan és érzékletesen. Vissza