Előszó
Végiglapozva az Asztalosmesterek Évkönyvének négy előző évfolyamát, minden önteltség nélkül állapithatom meg, hogy egy hajszálra sem tértem el a kitűzött céltól s hogy az összes eddigi kiadások azt...
Tovább
Előszó
Végiglapozva az Asztalosmesterek Évkönyvének négy előző évfolyamát, minden önteltség nélkül állapithatom meg, hogy egy hajszálra sem tértem el a kitűzött céltól s hogy az összes eddigi kiadások azt a célt szolgálták, amiért az Évkönyvet már első ízben utjára bocsájtottam: Pótolni, kiegészíteni a hiányos szakirodalmat, ismertetni a legújabb és leggyakoribb szakkérdéseket az asztalosmesterekkel, tájékoztatni a szakma tagjait mindenről, amire az ipar gyakorlása során nap-nap után szükségük lehet.
A négy esztendei kiadás után jóleső érzéssel állapithatom meg, hogy munkám nem volt hiába való, hogy kartársaink az ország különböző részében rnindnagyobb szeretettel fogadják az Évkönyvet s hogy az, esztendőről-esztendőre rnindnagyobb elterjedtségnek örvend
Amilyen örvendetesek ezek a körülmények, éppen olyan örömmel kell szólnom arról a térhódításról és megértésről, amit a szakmai élet, a faipar tudományos művelői, valamint a közgazdasági élet előkelőségei részéről tapasztalhatunk. Évkönyvünk munkatársi gárdája rnindnagyobb szaktekintélyekkel bővül s ez a magyarázata annak, hogy kielégítőt, hasznosat és megbecsülendőt tudunk nyújtani az Évkönyv hűséges olvasóinak.
Az Évkönyv munkatársainak megértése és az asztalosiparosság iránti szeretetük tette lehetővé, hogy a különböző kérdések egész sorát tárgyalhatjuk - egészen uj szempontokból is és épen ezért, mint az Évkönyv szerkesztője ehelyütt mondok köszönetet az Évkönyv összes munkatársainak, akik tudásukat, tapasztalataikat -oly önzetlenül s oly készségesen bocsájtották a hazai asztalosiparosság rendelkezésére. Ehelyütt mondok azonban köszönetet azoknak is, akik munkám kiadását bármilyen módon és mértékben elősegítették. A szakma t. tagjait pedig ezúttal is csak arra kérem, hogy fogadják ezt a jóakarattal vezetett munkámat olyan megértéssel s ha kell, elnézéssel is, mint amilyen szeretettel és a szakma iránti rajongással én dolgoztam ennek a létrehozásán. Füredy Lajos.
Vissza