Aszkétika és misztika II.

Előszó

Hosszú éveknek kellett elmúlniok, míg az Aszkétikának megígért és sokaktól sürgetett testvérpárjával, a Misztikával a nyilvánosság elé léphetek.
Oka a késedelmemnek nemcsak egyéb hivatalos elfoglaltságomban keresendő, hanem abban a körülményben is, hogy a Misztika bonyolult kérdései több s hosszabb tanulmányt és olvasottságot követelnek attól, aki ezen a homályos területen másoknak némi biztos eligazodást és tiszta fogalmakat nyújtani akar.
Nem hizelgek magamnak azzal, hogy a Misztika tudományát e könyvben csak valamivel is előbbre vittem. Nagyon megelégszem azzal, ha kartársaimnak, a teológiai tanároknak, magyar nyelven eddig annyira nélkülözött valamelyes vezérfonalat adhatok. De szolgálatot vélek tenni a nagyközönségnek is, amely az Aszkétikát meglepő jóakarattal fogadta és felkarolta. A misztika iránti érdeklődésnél ugyanis csak a tájékozatlanság nagyobb azzal szemben. A fogalmak zűrzavarát csak fokozzák az irodalmi munkák és nyilatkozatok, amelyek olyan egyénektől származnak, akik a nagyközönség előtt méltán tekintélynek örvendenek. Lássuk tehát tisztán a katholikus felfogást a misztika kérdéseiben, amint ez azok műveiből leszűrődik, akiket e téren általában klasszikusoknak ismerünk.
Célom mindenekelőtt gyakorlati. Az Egyházban mindig voltak és lesznek misztikus lelkek, ma is vannak. Bár az ilyenek Istennek különös gondviselését élvezik, de az üdvösség örök rendje szerint vezetésre és ellenőrzésre ezek is rászorulnak. Szükséges tehát, hogy a papnak, aki a híveknek összességéé, meglegyen az érzéke és jártassága, a misztika útján is eligazítani és biztos kézzel vezérelni az erre hivatottakat. Vissza