Aszkétika és misztika I.

Előszó

Az aszkétika fogalma s a rokontudományokhoz való viszonya.
Az aszkétika rendszeresen, tudományosan tárgyalja azokat a módokat s eszközöket, amelyek útján az ember a keresztény tökéletességre eljuthat. Amíg tehát a keresztény erkölcstan mindazt tartalmazza, ami csak az isteni kinyilatkoztatás alapján az ember szabad cselekedeteire s az azok által elérendő végső s legmagasabb célra vonatkozik (Lehmkuhl), addig az aszkétika ugyancsak ezen az alapon, ugyanezen cselekedetekkel foglalkozik (objectum materiale), de a keresztény tökéletesség szempontjából (objectum formale).
Az aszkétika tehát a keresztény erkölcstan tágabb keretei közé tartozik. Az erkölcstan ugyanis megtanít arra, hogy mi a megengedett, jó, tökéletes; az aszkétika magyarázza, hogy hogyan juthat el az ember a tökéletességre, sőt a legtökéletesebbre. Az aszkétika tehát mintegy technikája, művészete az erkölcstannak.
Bizonyos értelemben az aszkétika középhelyet foglal el az elméleti s gyakorlati tudományok között.
Legközelebbi rokona az aszkétikának a misztika. Mindkettő a tökéletességnek s így végelemzésben az Istennel való egyesülésnek tudománya. Amíg azonban az aszkétika az Istennel egyesülni törekvő ember munkáját tárgyalja, addig a misztika a lelket magával egyesítő Isten munkáját ismerteti. Szóval az előbbi az ember aktív, az utóbbi az ember passzív szerepével foglalkozik az Istennel való egyesülésben.
A lelkipásztorkodástannal, az erkölcstannak eme leszármazottjával az aszkétika szintén - bár távolabbi - rokonságban van. Amíg azonban az aszkétika (és misztika) az önmegszentelődés tudománya, addig a lelkipásztorkodástan mások megszentelésének módjaiba, eszközeibe avatja be azokat, akik az Úr szőllőjének gondozására, művelésére hivatottak.
Hangsúlyozzuk végül, hogy - amint már céloztunk rá - minden teológiai tudománynak, nevezetesen az erkölcstannak, de leginkább az aszkétikának alapja s anyja a tudományok királynője: a dogmatika, a kinyilatkoztatás tudománya.
Vissza