Előszó
Világviszonylatban egyre komolyabb gondot okoz a jó minőségű ivóvíz biztosítása. Az elmúlt évtizedekben fokozódott a kémiai anyagok felhasználása és növekszik a felszíni vizek ártalmas kémiai és biológiai anyagokkal való szennyeződése.
A következő évezred elején már nem csak gazdasági érdekek fogják rákényszeríteni az emberiséget az ésszerű ivóvíz gazdálkodásra, hanem a sokcélú vízfelhasználás már a lét- vagy nemlét kérdését fogja érinteni. A jó minőségű ivóvízellátás biztosítása során feltétlenül támaszkodni kell az ásványvizek felhasználására, mivel a szervezet folyadékigényének kielégítésére (szomjúságoltás), az eredeténél fogva tiszta ásványvíz különösen alkalmas.
Az elmúlt néhány évtized sok változást hozott úgy politikai, mint gazdasági életünkben. A megváltozott élet táplálkozási szokásainkra is kiterjedt. A „bambi korszakot" felváltotta az üdítőital és gyümölcslé választék sokasága, az egyre rosszabb ízű kommunális víz fogyasztása helyett, a világon mindenütt a palackozott természetes ásványvíz felé fordult az érdeklődés.
Magyarországon az 1960-as évek 2,3 literes egy főre eső évi ásványvíz fogyasztása 1997-re közel 18 literre nőtt, 1998 évvégére meghaladva a 20 litert a trend továbbra is meredeken emelkedik.
Az egyre növekvő fogyasztást azonban nem követte az ásvány- és gyógyvizekkel kapcsolatos ismeretek gyarapodása.
A fogyasztók egy része az ásványvizet azért issza, mert a csapból folyó ivóvíz számukra élvezhetetlen, míg mások a gyógyító hatást keresik a természetes vizekben. A „természetes ásványvizek" és a „gyógyvizek" szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Keletkezésük azonos, de nem csupán összetételükben, fiziológiai hatásukban és jogi elismertetésükben van közöttük különbség, hanem abban is, hogy amíg a természetes ásványvizet, amely élelmiszernek tekintendő, a biológiai vízigény (szomjúságoltás) teljes vagy részleges kielégítése érdekében fogyasztjuk, addig a gyógyvíz (amely általában erre rossz íze miatt is alkalmatlan) elsősorban a prevenciót illetve a gyógyítást szolgálja.
Vissza