Asszonyok útja

Előszó

Részlet a könyvből:

A gyermekkor emlékeit nem lehet elhelyezni az idő kereteiben, miként az érett korból valókat. Magányos képek azok, melyeket minden oldalról feledés határol és a bennük fölmerülő lény annyira különböző tőlünk, hogy sokukban mintha nem is a magunk életének emlékeit látnók. Mások viszont oly eltörölhetetlen nyomot hagytak jellemünkön, hogy múlt igazságukat hatásuk élő ereje ismerteti föl. Amint egy ország történelmét tanulmányozván, nem ismerhetjük meg, hogy a templom és a várkastély között milyen volt a paraszti rabszolgaállapot, de könnyen elképzelhetjük, ha falvainkban megfigyeljük a múlhatatlan gyűlöletet, amelyre már nincs is ok, - akként, ha jelen érzéseink közt ostoba ellenszenveket és kárhozatos hajlandóságot találunk, azokban egy néhai rengés elcsöndesült hullámaira ismerhetünk, amely harminc évvel előbb rázta meg azt a sejtcsoportot, melynek leszármazottjai vagyunk.
Denise Herpain legrégibb emléke egy napja a tengerparton. Herpainné évek óta minden nyáron a normand parton, Beuzeval-ban bérelt villát. «Főkép a gyerekek kedvéért teszem» - mondta. A ház neve Kolibri-villa. Denise még húsz év múltán is látja tetejét, melynek fapárkányába szivek és kacskaringók voltak vágva, látja a harántfutó vagy függőleges barna fagerendákat a téglák között, az üveges verandát, a kertajtót, melynek csöngetyűje megrázkódott nyitás közben és az ablakokon a széles fémtartókat, melyekben félholt gerániumok árasztották föld- és korhadó levél-szagukat.
Vissza