Előszó
Részlet:
A történelem vihara úgy száguldott végig mindenkor ezen a tájon, mint valami széles medrű, sebes folyó. Fent ragyogás és egyhangú muzsika a sodrás zenéje, csak lent a mély háborog,...
Tovább
Előszó
Részlet:
A történelem vihara úgy száguldott végig mindenkor ezen a tájon, mint valami széles medrű, sebes folyó. Fent ragyogás és egyhangú muzsika a sodrás zenéje, csak lent a mély háborog, örvények vájják a mélységet, a homok folyton-folyvást változtatja helyét, a ezzel a folyó medrét. Fent száguld a víz, hordja a szemetet, virágszirmot, de éppen úgy visz hullát, vagy foszló állattetemet s a fűzfák belémártogatják a szélben gallyaikat.
Csillagok ringanak a vizek hátán csendes éjjeleken, fényt táncoltat az augusztusi dél s a víz mélye éli az életét, külön, függetlenül mindettől s mossa a partot, hordja a homokot, rakja az iszapot, s mindig, mindig háborog...
Ilyenféle gondolatok borítják el az embert, amíg keresi, kutatja a táj, s benne a falu történelmét a végtelen nagy Időben, amelynek útját mindenkor nagy küzdelmek és szenvedések jelzik. De amit csak a Sebes-Körös sokágú, homokos medrébe s az utódok emlékezetébe vájt az idő. A mocsár világából kiemelkedő hét halomba, amelyek ma is, mint egyetlen magaslat, megvannak a falu határában. Küzdelem a földdel, vizekkel, ellenséggel, a kis közösség létezéséért, évszázadokon át nyugtalan mozgásban tartja a tájat, a falut. S ebben a mozgásban, mint mélyedést kereső víz, olyan nyugtalanul keresi újra és újra helyét a falu és az ember.
Vissza