Előszó
Részlet a könyvből:
Negyvenedik születésnapja volt, Madame Wu öltözőasztala előtt ült és nézte a hátrabillentett tükörből visszatekintő nyugodt arcát. Összehasonlította azzal a régebbivel, amely ugyanebből a tükörből tizenhatéves korában mosolygott rá. Aznap nászágyából kelt fel kora reggel - mindig koránkelő volt - felöltötte új háziköntösét, belépett ugyanebbe a szobába és elfoglalta helyét az öltözőasztal előtt. Szokásos nyugodt módján, könnyed tartással, mozdulatlanul ült és elmélyedve szemlélte fiatal arcát.
Lehetséges-e, hogy ma ugyanúgy festek, mint tegnap? - tűnődött akkor, a nász utáni első reggelen.
Egyenkint szemügyre vette vonásait: széles, alacsony homlok - tegnap óta immár a leánykori frufru nélkül - hosszúkás metszésű szem, finom orr, tojásdad arc és áll, piros, azon a reggelen nagyon piros, kicsiny száj. Új szolgálója, Ying, lelkendezve nyitott be.
- Ó, kisasszony, azaz Madame... - hebegte - azt hittem, ma reggel nem fogsz ilyen korán felkelni . . .
Ying irult-pirult. De Madame arca a piros száj felett ugyanolyan gyöngyszín-halvány volt, mint egyébkor.
- Szeretek korán kelni - felelte nyugodt, lágy hangján. Erre a hangra mondta az éjjel ifjú férje, akit soha azelőtt nem látott, hogy olyan, mint egy énekesmadárka csicsergése. Ebben a percben - huszonégy év multán - a vörösre fényezett szék mögül megszólalt Ying, minthacsak tudta volna, miféle emlékek foglalkoztatják úrnőjét. Buzgón fésülte Madame Wu fényes, sima, fekete haját, de a hosszú évek során e téren már olyan gyakorlatra tett szert, hogy tekintetét felemelhette a fürtökről s a tükörbe pillanthatott a gyönyörű arcra...
Vissza