Asszony az országúton

Előszó

Részlet a könyvből:

Az óra ünnepélyesen ütötte az éjfélt. A karcsúnyakú poharakban pezsgő habzott, leoltották a villanyt és a lármás összevisszaságban panaszosan visított fel az ajtón belódított újévi malac.
- Éljen ezerkilencszázharminckettő! - harsogta túl a nagy lármát az állatorvos borízű hangja.
Ebben a pillanatban Eszter gyors lélekzetvételt hallott és karján meleg férfiszáj csókját érezte. A szoba másik sarkában a kis járásorvosné sikoltott fel, erre Eszternek eszébe jutott, hogy talán neki is sikoltania kellene, de a sikoltást rém közönségesnek találta. Éppen olyan közönségesnek, mint ezt az ízléstelen orvtámadást. Karját erélyesen elrántotta és találomra belebokszolt a sötétségbe.
A villany hamarosan kigyulladt és égő férfiarcok, tülekedő poharak iparkodtak feléje.
- Lipták Bandi lett volna? Lehetetlen!... Vagy talán inkább Géczy Pista? ...
Amíg nyelvét mártogatta a szénsavtól pezsgő, jéghideg italba, kémlelve vizsgálgatta őket. Egyformán felhevült és mámoros volt mind a kettő.
A csók előtt még könnyűnek és anyagtalannak érezte magát. Élvezte a szobában duruzsoló meleget, az érzelmes, kissé lejátszott lemez táncba ringató taktusát. És most egyszerre hivatlan vendég jelent meg; az este folyamán gondosan elrejtett lelke és feltette a kellemetlen kérdést: «Hát nem mindegy, hogy melyik? Többet jelent az egyik, mint a másik ?» Vissza