Jézus és Júdás aktája (dedikált példány)

Fülszöveg

Asperján György Jézus és Júdás aktája című regényében örökre elrejtettnek vélt titkokat tud és fed fel - legalábbis ilyen érzése támadhat az olvasónak, miközben elmerül az evangéliumokból ismert történet ismeretlennek tetsző kavargásában. A szerző úgy mozog a távoli időben és térben, a fenekedő eszmék között, Jézus létidejének Palesztinájában, mintha ott zarándokolna a jeruzsálemi szent hely felé vezető utak egyikén: úgy tűnik, mindent tud, mindenkit ismer. Nem művelődéstörténetet ír, hanem az élet drámákkal teli rettenetes szépségét, s azt annyi természetességgel, megértéssel, hittel, elhitető emberismerettel alakítja érzelmileg befogadhatóvá, hogy egy pillanatra sem vonjuk kétségbe gondolatait, igazát - vízióját. Az általa megírt Jézus ember, és törekvésében - az Atya fia, akiben a vállalt feladat végső pillanatában sem támad kicsinyes kétség, és nem kiált fel: - Én istenem, én istenem! Miért hagytál el engemet? Mindig kell valaki az életünkben, akibe belekapaszkodhatunk, aki - hitünk szerint - kimenekít bennünket végességünkből, igaz utat mutatva sorsfordító pillanatainkban. Asperján végigkíséri Jézust názáreti születésétől jeruzsálemi haláláig. Soha nem sejteti, hogy tudja: eszme és mítosz lesz önmagát és istenét kereső földi hőséből. Asperján Jézusában megnyílik az idő: egyszerre látja valóságos létében a történelmet, a történelemben esendő önmagát. Júdás segítségével emberként meg akarja menteni sorstársait: a Palesztinában és a diaszpórában élő zsidóságot. Az egyszer élő embert, akit szeretne eltéríteni önző indulataitól, gőgjétől, düheitől, elfogultságaitól, bosszúvágyától, és elvezetni az üdvöt nyújtó tisztességhez, ha másként vagy máshol nem lehetséges - Isten országában. Ha van valami közös Izrael három fiában: Heródesben, Jézusban és Júdásban, az nem zsidóságuk megtagadása, hanem a zsidóság megmentésének háromféle, bár sikertelen elgondolása, mivel a történelmi helyzetet értelmezni is nehéz, szembefordulni vele pedig - képtelenség. Jézust sok megpróbáltatás, keserves csalódás éri, miközben végigszenvedi sorsosai sorsát. De erkölcse soha nem csorbul, és az a hite sem, hogy az emberi élet teljességéhez joga van mindenkinek, aki képes szeretni, felebarátjában becsülni önmagát, és szolidáris lenni mindazokkal, akik cselekvően élnek vagy legalább megpróbálják azt. Asperján Jézusa útkereső ember, aki nemcsak magát látja értéknek, hanem mindenkit, aki embernek született. Ez a Jézus tapasztalatból tudja, hogy sokszor nemet kell mondani, vagy olyat is megtenni, amit legszívesebben elkerülne, de a mindennapok, az adott emberi közösség helye erre kényszerítik. Ez a Jézus a legnagyobb mocsokban is tiszta marad. Magatartása kánon önmaga és mindenki más számára. Pedig ezt nem volt egyszerű kialakítani a korabeli Izraelben, miként ma sem az, akár Palesztinában, akár a világ más pontján, például Magyarországon. Jézus különböző élethelyzeteit megismerve ráébredünk: a jelen mindig bonyolult, mert iszonyúan nehéz a tisztességes választás és emberséges döntés. Ettől olyan ez a regény, mintha története napjainkban és talán nálunk játszódna. Pedig nincs benne aktualizálás, csupán a történelem játssza el ugyanazt: a gazdag bűnösök felmentését, a szegény ártatlanok bűnhődését. Napjaink küszködőjének sorsa, gondolkodása, lelkének moccanása igen hasonlít arra, amit Jézus és halála óta a megváltatlanul maradt ember, emberiség megélt. Jézus az európai gondolkodás ikonja lett. Ahány ember van - hívő és nem hívő -, annyiféle Jézuskép létezik, mert mindenki műveltsége és megpróbáltatásai szerint hívja segítségül önmaga megváltásához, akiről hiszi, mert gyermekként azt tanulta róla, hogy megváltónak jött a világra, és szenvedéstörténete az embernek az örök világosság ígéretét jelenti.
Ezen a könyvön át az olvasó messzire lát, és mindig közelre: saját magára, halandóságára. Szembesül azzal, hogy Jézus zsidónak született és zsidóként halt meg. Krisztussá, sajátos céljait követve, az először keresztényüldöző, majd antijudeista Pál apostol magasztosította, egyházat is fabrikálva égi üdvözülésére; eklézsiát, amely lassan kétezer éve képviseli Pál Krisztusát, a buzgó térítő Messiását, az érdekeinek szolgálójává tett Felkentet. De Pál hatalomra került dicsőséges egyháza elfeledte, mindennapi gyakorlatával megtagadta - Jézust.
Asperján nem a katolikus vallást kérdőjelezi meg, hanem valamennyit, mint irracionális gondolkodást, de nem fordul szembe Jézussal, akit úgy formált regénye hősévé, hogy egyszerre ember és misztériumának képviselője: hihet benne, aki hisz saját emberi méltóságában és küldetésében.
A szerző térképet, fogalom- és mértékegység magyarázatot, családfákat, utószót csatolt regényéhez, hogy segítse olvasóját a tájékozódásban, mondandója jobb megértésében. Vissza