Fogadj szívedbe (dedikált példány)

Fülszöveg

A centenáriumi József Attila-évnek méltóan gazdag a termése: irodalmi és tudományos publikációk, konferenciák, kiadványok, kiállítások, előadások, rádió- és tv-műsorok sokaságában. E gazdag termésből is kitűnik - s remélhetően az emlékév szenzációja lesz - József Attila új életregénye, a Fogadj szívedbe, Asperján György könyve.
Az életrajzi regény írója a megkötöttség és a szabadság kettősségében alkot. A regény hőse - egy nélkülözéssel, megalázásokkal sújtott félárva proletárfiú, majd szenvedő kamasz, aki rendkívüli érzékenysége, akaratereje és éber öntudata révén korának szellemi csúcsaira jut, ám önnön energiáit elemésztve, harminckét évesen öngyilkosságba zuhan - nem fiktív személy, hanem "azonos" József Attilával, a huszadik század egyik legjelentősebb költőjével. Innen adódnak a megkötöttségek: egyrészt a hős saját művei és szövegei, másrészt a rávonatkozó szaktudományok mind több részletet feltáró dokumentumai, elemzései, következtetései okán. Mindezek ismerete persze nemcsak megköti a szépírót, hanem inspirálja is képzeletét, egészen addig a határig, amíg a tudománnyal ellentmondásba nem kerül, de ezt a határt a Fogadj szívedbe sehol nem lépi át.
"Életregény" - mondjuk, de azt is mondhatnánk, hogy "családregény". József Attila életének regénye ugyanis emberi viszonylataiban tárul fel, s ezek közül a legerősebbek a családi viszonyok. Ezekkel a szaktudományok, természetesen, kevésbé foglalkoznak, így talán először itt kapunk teljes, életszerű képet mindenekelőtt Pőcze Borbáláról, az átkozva imádott Mamáról, aztán a nővérekről, az energikusan, öntörvényűen kitörni akaró, mindig többre vágyó Jolán-Lucie (önmagában is romantikus regényhősnői) karakteréről, és ellentétéről, Etusról, az alkalmazkodás családi mártírjáról. Továbbá Szántó Juditról az elvszerűen önzetlen élettársról, valamint a sorstól járandóságként követelt, de a sors által megtagadott, nem teljesített nagy szerelmekről, Vágó Mártáról, Gyömrői Editről, Kozmutza Flóráról.
József Attila költészetének valódi jelentőségét életében - önmagán kívül - senki nem ismerte fel. A haláláig mellette álló, alig tíz-tizenöt jóbarát vonzalma is inkább szánakozó, gyámolító karitász volt, mintsem a korszakos szellemi nagyság tisztelete. Halála után viszont szinte csoda történt - "harmadnapra feltámadott" olvashatjuk -, a temetését követően szinte napról napra fényesedett a glória művei és emléke fölött. A növekvő népszerűség hulláma emelte meg már 1940-ben József Jolán első, öccséről szóló könyvét, s visszahatásként ez is emelte a költő népszerűségét. 1945-től pedig már minden irodalmi és politikai irányzat elismerte nagyságát, sőt igyekezett kisajátítani azt. Vissza