Fülszöveg
Asperján György nemzedéke minden bizonnyal érdeklődéssel és érzékenyen fogadja majd ezt a regényt. Hisz sokak közvetlen vagy közvetett személyes sorsa, tragédiája elevenedik meg a könyv lapjain.
A történet 1956 októberében indul, s 1957 szeptemberében zárul. Egy esztendő az ember életében nagyon rövid idő, de nagyon hosszú és nagyon is meghatározó lehet, ha történelmi események közt zajlik. Az árvaházban illetve nevelőszülőknél felnőtt Cselák Lajos (Laj) 17 éves, nemrég végzett szakmunkás, gyárban dolgozik, munkásszálláson lakik, s épp megkezdte gimnáziumi tanulmányait a dolgozók iskolájában. Mert tanulni szeretne, művelődni, kiválni, miként József Attila. Örömmel megy el szobatársával a műegyetemisták gyűlésére - jó egyetemisták közt lenni, ők tanulnak, tanulhatnak, s milyen okosak -, rögződik az élmény Lajban. Tüntetni is velük megy. Nem tudatos őbenne, hogy miért, mi ellen tüntet. Ott akar lenni mindenütt, tudni akar mindenről. Sodorják az események: szemtanú és résztvevő,...
Tovább
Fülszöveg
Asperján György nemzedéke minden bizonnyal érdeklődéssel és érzékenyen fogadja majd ezt a regényt. Hisz sokak közvetlen vagy közvetett személyes sorsa, tragédiája elevenedik meg a könyv lapjain.
A történet 1956 októberében indul, s 1957 szeptemberében zárul. Egy esztendő az ember életében nagyon rövid idő, de nagyon hosszú és nagyon is meghatározó lehet, ha történelmi események közt zajlik. Az árvaházban illetve nevelőszülőknél felnőtt Cselák Lajos (Laj) 17 éves, nemrég végzett szakmunkás, gyárban dolgozik, munkásszálláson lakik, s épp megkezdte gimnáziumi tanulmányait a dolgozók iskolájában. Mert tanulni szeretne, művelődni, kiválni, miként József Attila. Örömmel megy el szobatársával a műegyetemisták gyűlésére - jó egyetemisták közt lenni, ők tanulnak, tanulhatnak, s milyen okosak -, rögződik az élmény Lajban. Tüntetni is velük megy. Nem tudatos őbenne, hogy miért, mi ellen tüntet. Ott akar lenni mindenütt, tudni akar mindenről. Sodorják az események: szemtanú és résztvevő, lelkes és csalódott, vakmerő és szorongó: a pesti srácok egyike. Laj - társaival együtt - az átélt események hatására döbben rá, hogy mennyit hazudtak nekik, hogy a magasztos jelszavaknak és a beléjük táplált "eredményeknek" nincs valóságfedezete. De ők - a forradalom - elsöprik a hazugságot. Valóságos információkkal azonban nem segítette őket senki, a hallott és olvasott hírek ellentmondtak személyes tapasztalataiknak. Becsapottnak érezték magukat. De félelmükben is hittek önmagukban, valami tisztább, szebb jövőben, amely az ő számukra is lehetőséget biztosít a kiválásra. Hősök voltak vagy áldozatok? Ma már tudjuk: mindkettő.
A regény valóságos dokumentumok, személyesen megélt tapasztalatok alapjaira épült, alakjai valóságos figurák ötvözete, fikciója. A tankok lánctalpai és ágyúcsövei közt sodródó, küzdő, vívódó srácok bizony nem vagy nemcsak a forradalom magasztos eszméit érzékelték - ahogy mára letisztult az emlékezés -, hanem tényleges, sokszor véres valóságát, a halál, a börtön létet szorongató közelségét. Igaz és tanulságos regény. A fiatalabb nemzedékek számára is. Történelmi emlékezetünk szerves része.
Vissza