Ásotthalom - Kiss Ferenc Emlékerdő-Láprét

Előszó

Részlet:

Ásotthalom Csongrád megye délnyugati részén, a Duna-Tisza köze homokhátságán terül el. Egykor erdős-sztyepp vegetáció volt jellemző a tájra, azaz kisebb-nagyobb erdőfoltok váltakoztak sztyepprétekkel. A magasabb részeket gyöngyvirágos tölgyesek borították, az erdőfoltok között terültek el a homoki sztyepprétek. Ezt a képet tarkították az elszórtan fellelhető szikes foltok. Egykor a területre magas vízállás volt a jellemző. Elsősorban tavasszal voltak rendszeresen vízzel borítva a mélyebb fekvésű területek. Egykor a területre sok, mocsár- illetve láprétek, helyenként láperdők alakultak ki.
A táj alakítása több ezer éve megkezdődött, majd az eszközök tökéletesedével fokozódott. Az első írásos bizonyíték Attila hun király udvaráról szóló leírásokból származik, miszerint az itt lakóknak se fájuk, se kövük nincs, sőt még a házépítéshez szükséges anyagot is máshonnan hordják. A török hódoltság megszűntéig jószerével csupán állattartás jellemezte a területet. Ezt követően több hullámban népesült be a vidék. Legutoljára az 1879-es szegedi árvizet követően bontakozott ki egy kitelepülési hullám, melynek hatására alakult a máig is fennmaradt sűrű tanyarendszer. Az első világháború után gyakorlottá vált Szeged város részéről, hogy minden nagyobb beruházáshoz a még megmaradt közlegelő-darabok művelésbe vonási jogát árverezték el. Így az utolsó puszták is eltűntek. A második világháború utáni évtizedekben államilag finanszírozták a még feltöretlen területek művelés alá vonását. A fentiek következtében máig csupán néhány kisebb folton maradt fenn termőerő, a mély fekvés vagy szikesedés volt a jellemző, ezért nem volt érdemes őket szántóföldi művelés alá vonni. Vissza