Előszó
Részlet a könyvből:
Utálatos volt a meleg. A levegő állandóan fülledt, dohos, az emberek teste lucskos, ernyedt s az erdőtlen, dombtalan sík alföldön, soha egy kis üdítő szellő. Az éjszakák is...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Utálatos volt a meleg. A levegő állandóan fülledt, dohos, az emberek teste lucskos, ernyedt s az erdőtlen, dombtalan sík alföldön, soha egy kis üdítő szellő. Az éjszakák is tikkadtak, kegyetlenek. Az asszonyi testek kielégítetlenül gőzölögtek az ágyakon, szinte főve az élet hőségében és mégsem bírva elviselni az érintést sem.
Legborzasztóbbak az ebédutáni szellőtelen rekkenők. Ember, állat elbújt a tiszta forró napról a becstelen árnyékba s ott bután és kimerülve lihegett.
A falu hosszú uccája úgy nyúlik el, mintha a házak is, az apró sárépítmények, végkép megutálták volna a létet. Semmi önérzet, semmi bizalom, mintha maguk lemondtak volna a létjogukról, mintha maguk sem értenék, mit keresnek ők ezen a világon, tunya, értéktelen, jövőtlen életükkel.
A papné a tornácon ült. A tornácot beüvegezték, de az üvegtáblákat a nyár miatt felhordták a padra ; a ház most mintha tátva nyitott nagy szájjal lihegne ki az uccára, levegő után.
A papné szívósain ült az egyszerű nádszéken. A húsa mintha valami keményebb anyagból lett volna, nem plattyant el, s olajos barna bőrén alig volt valami kis fényes csillogása a hőség izzasztásának.
Vissza