Artur Gordon Pym különös élményei

Előszó

Pym Artur Gordon a nevem. Atyám tisztes kereskedő volt szülővárosomban, Nantucket-ben és tengerészeti árucikkekkel foglalkozott. Anyai nagyatyám keresett ügyvéd volt, azonkivül szerencsés kezű ember, akinek minden vállalkozását siker koronázta. Igy azután csinos pénzösszegre tett szert. Engem - ugy hiszem - jobban szeretett bárki másnál, s általában engem tartottak egyetlen örökösének. Hatéves koromban beiratott Ricketts apó iskolájába. Ezt a félkezü, különc öreg embert mindenki ismerte New-Bedford-ban. Egészen tizenhat éves koromig voltam1 Ricketts apó tanitványa, azután a Ronald-féle akadémiára kerültem, amely a város felett uralkodó dombon épült.
Az akadémián összebarátkoztam Barnard hajóskapitány fiával. Barnard urat, aki a Lloyd és Vredenburg cég szolgálatában állt, szintén jól ismerték Bedfordban. A kapitánynak, tudomásom szerint, sok rokona volt Edgarionban. A fiát Ágostonnak hivták. Körülbelül két évvel idősebb volt nálam. Ágoston egyszer apjával együtt cethal vadászatra indult a »John Donaldson« fedélezetén, s azóta egyébről sem beszélt, csak élményeiről, amelyeken a Csendes óceán vizsivatagában ment keresztül. Gyakran hazakisértem és a nap hátralévő részét, néha még az éjszakát is, nála töltöttem. Ágoston ilyenkor hajnalig is elszórakoztatott; érdekes történeteket mondott. Tinian szigetének bennszülött lakosairól és más távoli földrészekről, amelyeket látott. Idővel megragadták a képzeletemet ezek a történetének s lelkemben egyre erősödött a vágy, hogy én is a tengerre szálljak, hogy én is neki vágjak az ismeretlennek.
Volt egy vitorláscsónakom, amely megérhetett hetvenöt dollárt. »Ariel« volt a neve; az alakja leginkább a sajkáéhoz hasonlított. Tonnatartalmára már nem emlékszem, de annyi bizonyos, hogy tíz ember kényelmesen elfért benne. Ezen a csónakon gyakran követtünk el vakmerő és kalandos csinyeket. S ha most visszagondolok ezekre a kalandokra, szinte csodálkoznom kell, hogy még ma is életben vagyok. Vissza