Arts in difference

Előszó

A peremjelenségek és a művészet

A Szombathelyi Képtárban 1997-1998-ban lehetőségem volt egy olyan kiállítás-sorozat megvalósítására, ahol képző- és iparművészek mutattak be általuk ismert és érdekesnek tartott amatőr művészek munkáiból válogatást. „A művész bemutatja / Curated by the artist" című sorozatban meglepő és különleges alkotások kerültek kiállításra. Nagy Judit textilművész egy matematika tanárnőt hozott, aki szappanszobrokat készített. Lovas Ilona képzőművész egy gyöngyhímzőnő miniatűr munkáiból rendezett kiállítást.
A kis zárdamunkákra emlékeztető képek mintha a tudatalattit mozgató archetipikus emlékek lenyomatai lettek volna. Az erotikus felnőtt meseillusztrációkat festő Ingrid Nesweda egy szombathelyi egykori könyvelőnőnek a Nagy Búmmal, az
ősrobbanással foglalkozó tempera- és olajfestményeit mutatta be. Kiss Kovácsné Tóth Emőke szobrászművész Fehér Demeter pomázi ápolt „Házasság" című munkájának emelt emlékművet. A fura anyaghasználat, mint a szappan vagy a megszállott hímzés, az ősrobbanást az anyaméhhel asszociáló festmények, vagy Fehér Demeternek a banálist az elfojtott erotikával ötvöző írásai és hozzá készített rajzai mind a legtisztább, nyers, ősi megnyilvánulások erejével hatottak. A múzeumi térben a kiállított munkák nem kis mértékben átértékelődtek, a professzionális prezentáció olyan, a munkák elementáris tartalmához képest ellentmondásos közeget generált, amiben az akadémikus kánonhoz mért „hibák", a formai ügyetlenségek önálló és esztétikai értelemben is érvényes értéket kaptak.
E kölcsönhatásban a műveket bemutató művészek munkássága is más megvilágításba került. Az anyagra, eljárásra vagy az írásos mű közhelyes szimbolikájára fókuszált prezentáció érzéki síkon vezetett a „kanonizált" művek értelmezéséhez. A kiállításokon Dubuffet art brut koncepciója idéződött fel, melyben az amatőr művészet spontán, elementáris erejű elemeit a képzőművészet integrálja és legitimizálja.
A 90-es évek művészetében jelentős szerephez jut a tudomány és művészet kölcsönhatásának vizsgálata. Különösen felerősödik a pszichoanalitikus koncepció, a testművészet (body art) eszközváltást jelent, és a kontextust (test és kulturális tér) a művészeti és szellemi tartomány kiterjesztéseként értelmezi. Míg a bécsi akcionizmus művészete a történelmi pszichoanalízist tekintette kiindulópontjának, a 90-es évek fiatal generációja a pszichiátria diagnosztikai leírásait, a pszichoanalízis szimbólumértelmezését/átértelmezését, szindrómákkal való azonosulását használja performatív művészetében. Különösen jellemző ez a 90-es évek közepén színre lépő fiatal brit és osztrák művészek, mint Hadrian Pigott, Gillian Wearing, a Wilson ikrek, Franz West, Uli Aigner, Maria Hahnenkamp és mások munkásságára. A minimai gesztusban megfogalmazott és a klipeken ismételt cselekvésekből rituálék, mágikus tevékenységekké emelt, a patologikustól felszabadított szimbolikus rendszerek formálódnak, melyek kivetítése az egyén és a társadalmi rendszer vizsgálatának, sőt kritikájának jelentését hordozza. Meg kell említenünk Komoróczky Tamás munkásságát is, aki a kényszerességet, az obszesszív-kompulzív zavar szimptómáját veszi koncepciója alapjának. Vissza