Életbölcsesség

Előszó

Az életbölcsesség fogalmát itt a szóban magában benne rejlő értelemben használom. Értem pedig rajta az élet lehető kellemessé és boldoggá formálásának művészetét, a boldog életre való útmutatást. Oly életre, mely hideg és érett megfontolás mellett is kívánatosabb a nemlétnél, amelyhez önmagáért, nem csupán a haláltól való féltünkben ragaszkodunk, melyet ezért vég nélkül tartónak szeretnénk látni. Hogy az emberi élet egy ilyen lét fogalmának megfelel-e vagy egyáltalán megfelelhet-e, oly kérdés, amelyre az én filozófiám tudvalevően nemmel felel, holott az életboldogság fogalma igenlő választ tételez fel. Ez pedig az emberrel veleszületett tévedésből fakad, amint főművemben (2. kötet, 49. fej.) [A világ, mint akarat és képzet. Die Welt als Wille und Vorstellung, 1818] gáncsolva [bírálva] kimutattam.
Hogy e gondolatokat mindazonáltal kifejthessem, teljesen el kellett távoznom attól a magasabb, metafizikai erkölcsi állásponttól, amelyhez filozófiám lényege elvezet. Az itt következő fejtegetés annyiban is bizonyos megalkuváson alapszik, amennyiben a közönséges, tapasztalati állásponton marad, és ennek tévedését osztja. Értéke is csupán feltételes, mert maga az életboldogság szava is merő szépítgetés. Teljességre sem tart számot, részben a tárgy kimeríthetetlen voltánál fogva, részben mert különben a másoktól már elmondottakat kellene ismételnem. Vissza