A tudós családja

Előszó

Részlet a könyvből:

"Mario arcza az arczcsontja felett erősen ki volt pirulva, egyebütt pedig sápadt volt. A kezében remegett a kanál, a kávé a torán akadt. A szeme minduntalan egy szomszédos asztal felé fordult, a hol egy apából, anyából és két húsz-huszonegy éves leányból álló család itta kávéját. A szülők ujságot olvastak, a leányok pedig szórakozottan hallgatták a hegedű hosszúra nyujtott, panaszos hangjait. A hegedű e napon nagyon keservesen szólt, - hogy miért, az is ki fog majd tudódni.
A kávéház nagy terme tele volt a szokásos látogatókkal, szerény hivatalnokokkal, a kik családjukkal együtt egy-egy csésze kávé mellett hallgatták éjszaka-számra a hegedűn és zongorán előadott symphoniákat és notturnókat, beszélgettek egymással, olvasták az ujságokat, úgy téve, mintha gazdagok volnának. Voltak ott még diákok, alantas katonatisztek, kereskedő segédek, jobbmódú iparosok is.
Mario tekintetének czélpontja a két leány egyike, a kövérebbik volt. Ha szemeik találkoztak, a leány csendesen mosolygott, a fiatal ember is furcsa arczfintorgatásokat mívelt, a melyek mosolygásnak szerettek volna feltünni, de nem is hasonlítottak hozzá. Időnkint nyugtalanul tekintgetett a nagy üvegajtó felé, melyen szüntelenül jártak ki s be a vendégek.
- Milyen későn jön Don Laureano ma este! - kiáltotta végre, vele szemben ülő társához intézve szavait." Vissza