Armance/Lamiel

Előszó

Egy szellemes hölgy, akinek nincsenek elég határozott fogalma róla, mi a jó irodalmilag, megkért, noha méltatlan vagyok bizalmára, javítsak ennek a regénynek a stílusán. Távol áll tőlem, hogy elfogadjak bizonyos politikai érzelmeket, melyek mintha itt-ott az elbeszélésbe keverednének: ezt közölnöm kell az olvasóval. A kedves szerző meg én számos dologban homlokegyenest ellenkezőképpen gondolkodunk, de egyformán iszonyodunk attól, amit kulcsregénynek neveznek. Londonban szerfölött érdekes regényeket írnak: Vivian Grey, Abnak's High life, Matilda stb., melyeknek megértéséhez kulcsra van szükség. Igen mulatságos karikatúrák ezek olyan személyek ellen, akiket születésük vagy a szerencsés véletlen irigylésre méltó helyzetbe juttatott.
Nos, ez olyasfajta irodalmi érdem, amiből nem kérünk. A szerző 1814 óta be sem tette a lábát a Tuilériák palotájának első emeletére, oly rátarti, hogy még csak névről sem ismeri azokat, akik némely körben bizonyára magukra vonják a figyelmet.
Ellenben színre vitt gyárosokat és kiváltságosokat, és szatírát írt róluk. Ha a fák tetején sóhajtozó galamboktól kérdeznénk, mit tudnak a Tuilériák kertjéről, azt felelnék: óriási zöld síkság, ahol ragyogó világosságot élvezünk. Mi, járókelők, azt válaszolnánk: kedves, árnyas sétány, ahol védve vagyunk a hőségtől, és kivált a kínosan tűző nyári naptól. Vissza

Fülszöveg

Stendhal nem kezdő író, amikor az Armance napvilágot lát - előbb már tucatszámra közölt művészéletrajzokat, esztétikai műveket és útleírásokat -, mégis ez az első próbálkozása azzal a műfajjal, amelyben igazán nagyot alkot: a regénnyel. S ez a mű válik egyszersmind legtitokzatosabb írásává is. Nemzedékek találgatták, mi lehet az a fájdalmas titok, amely visszariasztja a szép, gazdag és jellemes Octave-ot a szerelmi boldogságtól. Stendhal az egyik levelében nem hagy kétséget Octave impotenciája felől, de az értő olvasó ebből a tragikus történetből, a restaurációs Párizs szalonjeleneteiből egy elaggott nemesi osztály tehetetlenségét és életidegenségét is kiolvassa.
A magyarul először megjelenő Lamiel-ben írója már a "polgárkirályság", a francia polgári fejlődés széles körképének megfestésére akart vállalkozni. A mű, noha befejezetlen maradt, képet ad arról az eszes, cinikus, törtető, bár nem tisztességtelen lányalakról, akikben Stendhal - följegyzései szerint - a Vörös és fekete Julienjének női megfelelőjét kívánta megalkotni. Vissza