Arkangyalok

Előszó

Részlet a könyvből:
A papnevelde hosszú, hideg folyosóján majdnem egyszerre tárult szélesre a négy fehérre festett ajtó, kilincse körül fekete háromszöggel, és négy tanár sietve lépett ki a tantermekből. Vidáman mosolyogtak, megvárták egymást, aztán bozontos szakállukat simogatva, hangos beszélgetés közepette továbbindultak. Hármuk egykorú volt, úgy negyven-negyvenöt éves, a negyedik idősebb, a szakálla már őszbe vegyült. Bár jó hangosan beszélgettek, nem lehetett szavukat érteni, mert mögöttük a tantermekből egyre erősebben zúgott fel a lárma, szinte megtöltötte a boltíves folyosót. Ez a zúgás mintha láthatatlan, finom porfelhőt kavart volna fel, a korosabb professzoron úgy erőt vett a köhögés, hogy a szeme is könnybe lábadt, meg is kellett álljon. A hosszú reverendás papnövendékek kitódultak a tantermekből, megtöltötték a folyosót, a nevükön szólongatták egymást, daloltak, szaladgáltak. A tanárok közelébe kerülve lecsitultak, mélyen meghajoltak - mert hajadonfőtt voltak -, és elsurrantak mellettük, hogy a lépcsőn az első emeletre jussanak. Egyikük-másikuk hirtelen megtorpant valamelyik tanterem ajtajában, fölemelte jobbját, és elnyújtott pisszegéssel figyelmeztette a még osztályban maradottakat, hogy a tanár urak a folyosón vannak. De hiábavaló volt minden figyelmeztetés, a lárma csak növekedett, most már a lépcsőházból, az alsó folyosóról is. Ajtó- és ablakcsapódás hallatszott, a padlásról utazókosarakat és bőröndöket hurcoltak le. Az udvarról, a kert felől is kiáltások és vidám nótafoszlányok szállottak. Percek alatt mintha az egész papnevelde fenekestül felfordult volna. Vissza