Előszó
Ez a történet tulajdonképpen Bukarestben kezdődött, egy forró augusztusi délutánon, a Dinamo-stadionban. Ott láttam egy versenyt, egy 5000 méteres síkfutóversenyt, ami megerősítette bennem a...
Tovább
Előszó
Ez a történet tulajdonképpen Bukarestben kezdődött, egy forró augusztusi délutánon, a Dinamo-stadionban. Ott láttam egy versenyt, egy 5000 méteres síkfutóversenyt, ami megerősítette bennem a gondolatot, hogy egy-egy győzelem vagy vereség majdnem annyi magyarázatot hordoz magában, ahány oldalról nézzük. Akkor jutott eszembe, és ma sem értem, hogy abban a füllesztően párás hőségben, amikor minden mozdulat nehezére esett az embernek, hogyan jutott eszembe egyáltalán valami. Ott fészkelte bele magát az agyamba egy tétova gondolat, hogy milyen érdekes lenne valamiféle oknyomozást folytatni a nagy győzelmek és a nagy vereségek ügyében, mennyire tanulságos lenne vallomásokat gyűjteni - őszintéket, persze, ha ez egyáltalán lehetséges - arról, ki hogyan látja, ki mivel magyarázza a konkrét sportsikereket.
Kegyetlenül sütötte a nap a tarkómat. Langyos ásványvízben nedvesített zsebkendőt illesztgettem a fejemre, és miközben a pályán szép sorjában peregtek az események, örömök támadtak és drámák zajlottak, arról álmodoztam, milyen csodálatos lenne, ha az ember bele tudna nézni a koponyákba, ha tudhatná, mit gondol például az a nagy darab szovjet kalapácsvető, Krivonoszovnak hívták, aki immár másodszor dobta majdnem ugyanoda, de szektoron kívülre a kalapácsot, és ugyan mi járhat az eszében ennek a zsokésapkás, görbe lábú Brunó Junknak, a helsinki olimpia bronzérmesének, miközben torz és nevetséges mozdulatokkal gyalogolja a köröket és húz el fokozatosan egyre jobban versenytársaitól? Vajon gondol-e egyáltalán valamire, vajon foglalkozik-e egyáltalán agyában a versennyel, vajon figyeli-e riválisait, sző-e terveket a küzdelem alakítására, vagy csak hajtja magát és átkozza a meleget, a bágyasztó, fárasztó tüzes napsütést?
Vissza