Arcvonalban

Előszó

A fiatal irodalomról folyó vita megint akkor vált izgalmassá, amikor már nemcsak a fiatal irodalomról szólt. Hanem azokról az általánosabb társadalmi okokról, amelyeknek okozatait az irodalom panaszos hangjai jelzik. Az elburjánzó betegség ugyanis állandó okkeresésre serkent; de minél inkább elterjed, annál nehezebben található meg elindító gócpontja. A kérdés mármost az: merre keressük a gócot, a fő okokat?
Egyféle felfogás általános (metafizikai) emberi-erkölcsi vétkek örökérvényűségét vallja, s szkeptikus a történelmi folyamattal szemben. Egy másik közvetlen társadalomszerkezeti változásokkal látja megoldhatónak a problémák zömét. Mindkettő valószerű igazság egyik vagy másik súlypontjára tapint rá. Hiszen e kettő egymással széttéphetetlenül összefüggő kérdéshalmaz és tényrendszer. A bajok kauzális rendszerének felfejtése filozófiai feladvány: az „örök bűnök", a hatalomvágy, ösztönös szerzési és uralkodási ingerek szülik-e a hatalmat, vagy a társadalmi hatalom hozza-e elő és bátorítja föl az etikai vétkezési hajlamot?
Amennyiben léteznek egyetemes és újratermelődő etikai negatívumok, azok célul tűzött megszüntetése nem lehetséges közvetlenül. A lélek benső önnemesítése pedig egyéni feladat. A lelki-erkölcsi kényszerűség tehát - s az elhivatás - olyan közvetlen cselekvésre és cselekvési szándékra sarkall, amelynek terepe a közösségi-társadalmi élettér. Ennek vállalása ily módon az ép morális érzék egyetlen közvetlen gyakorlati kifejeződése, az általában vett erkölcsi gondok megoldhatósága túlságosan távoli, a belső lelki forradalom túlságosan személyes lévén. Ezért a közvetlen társadalmi változtatás igénye mint morális erő lényegében független is lehet az embernek (mint genusnak) a teljes megváltozásába-megjavulásába vetett hittől. A társadalmi cselekvés tehát nem okvetlenül illuzórikus vagy utópikus jellegű, hanem folytonos reális küzdelem. Vissza