Fülszöveg
A költő vallomása:
"A Bodrog-part gyerekkorom kedves búvóhelye. Itt látogattak meg az álmok, és én is ide jöttem álmot látogatni. Vízszag, csönd, hegyek. Sárospatak adta a hegyeket, a csönd szeretetét, az alma mater pedig a betűk tiszteletét. Bánatomat a Várba vittem. Meséltek a tornyok, a bástyák. Nekem meséltek a harangok.
A kamasz- és felnőttkor igyekezett mindent elrontani. Kerestem a helyem. Voltam kőfaragó és éjjeliőr, raktári segédmunkás és kisegítő könyvtáros. Dolgoztam a Rádióban és nyomdában. Hosszú lenne felsorolni, hogy hol még. Ismerem a fűtetlen albérleteket, a téli éjszakákat a Városliget padjain, az igazoltatásokat a pályaudvarokon. Ismerem a kocsmák füstjét, a kávéházak zsibongását. Csavarogtam, megismertem az állandó másnaposság savanyú ízét.
Vágytam anyám után, akit nem is ismertem, szerettem volna beszélni apámmal, de már ő is régen halott.
Könyörtelen és kemény darálóba kerültem. Elérhetetlen messzeségbe került folyó, hegy, nem szólt harang, bástyákat sem...
Tovább
Fülszöveg
A költő vallomása:
"A Bodrog-part gyerekkorom kedves búvóhelye. Itt látogattak meg az álmok, és én is ide jöttem álmot látogatni. Vízszag, csönd, hegyek. Sárospatak adta a hegyeket, a csönd szeretetét, az alma mater pedig a betűk tiszteletét. Bánatomat a Várba vittem. Meséltek a tornyok, a bástyák. Nekem meséltek a harangok.
A kamasz- és felnőttkor igyekezett mindent elrontani. Kerestem a helyem. Voltam kőfaragó és éjjeliőr, raktári segédmunkás és kisegítő könyvtáros. Dolgoztam a Rádióban és nyomdában. Hosszú lenne felsorolni, hogy hol még. Ismerem a fűtetlen albérleteket, a téli éjszakákat a Városliget padjain, az igazoltatásokat a pályaudvarokon. Ismerem a kocsmák füstjét, a kávéházak zsibongását. Csavarogtam, megismertem az állandó másnaposság savanyú ízét.
Vágytam anyám után, akit nem is ismertem, szerettem volna beszélni apámmal, de már ő is régen halott.
Könyörtelen és kemény darálóba kerültem. Elérhetetlen messzeségbe került folyó, hegy, nem szólt harang, bástyákat sem láttam. Ezért nekem kellett kitalálnom mindent.
Írtam. És közelebb lépett hozzám minden, amiről már azt hittem, hogy régen elveszett. Verseim megjelentek a Magyar Ifjúság-ban, a Pest Megyei Hírlap-ban, a Népszavá-ban, a Nők Lapjá-ban, az Új Írás-ban, az Élet és Irodalom-ban, elhangzottak a rádióban.
Ebben a kötetben tíz-egynéhány év versei vannak. 1940-ben születtem, jelenleg az ORFI irattárában dolgozom, nős vagyok."
Sárospataky Csaba viszonylag későn indul önálló kötetével, bár verseit az utóbbi évtizedben olvashatta a versértő közönség folyóiratokban és napilapokban. Ez a kötet tehát egyszerre gyűjtemény és válogatás, amelynek alaphangja meglepően azonos, témavilága pedig a magány, a szomorúság, a szabadító szerelem hármasságával jellemezhető. Ha a mesterek keze nyomát keresnénk, talán leginkább József Attila és Pilinszky János hatását érzékelhetnénk mind a képalkotásban, mind a meditáció tömörségében. Vallomásos és látomásos, önmagához kegyetlenül őszinte líra ez, sokfelé ágazó hangulati és gondolati tartalommal, néha szándékoltan sután, töredezetten és halkan, de mindig hitelesen. Sárospataky Csaba "elmosódott jeleket" kutat mindenütt, a létezés kozmikus értelmét, de az emberi sors köznapi, konkrét pillanataiban leli ezt fel leginkább; Ledőlt toronnyal idő vitázik / és megmutatja árnyékát a fénynek."
Vissza