Arcok, harcok, kudarcok (aláírt, számozott példány)

Előszó

Magamforma ember, ki tollforgatásból él és betűvetéssel foglalkozik, néha úgy leteszi írószerszámát és körülnéz a sok bolond könyv és írás között, mit maga szerkesztett, vagy az évtizedek óta összegyűlt „anyagot" szemléli: a könyvtárát, kéziratait és ilyenkor az a különös vágy támad az emberben, hogy a sok betű mögül jönnének ki azok az emberi lelkek, akiknek ezeket az írásműveket köszönheti. Magamat gyakran azon kapom, hogy ép úgy hangosan szeretnék a könyv írójával beszélni, mint ahogy a hiányérzet nyugtalansága fog el, ha nem tudtam eljutni egy hangversenyre, hogy Beethoven, Wagner vagy Strauss Richárdnak az örökkévalóságba kiénekelt hangjait halljam. írások mögött ember, téged idézlek annyiszor s annyi epedéssel!
Egy ilyen ember, egy igazi ember most előlép az írások közül: Balkányi Kálmánnak hivják. A maga kedves, megnyerő modorában és abban az eltanulhatatlan közvetlenségében, mely minden igazi tehetségnek a biztos jele, merül fel előttünk huszonöt esztendő írásos harcainak, papirosra vetett küzdelmeinek és a közönségnek ajándékozott eszmehálózatának hátteréből. A könyv, amelyben összefoglalja írói termésének legjellegzetesebb példáit, nevezetes címet visel: „Arcok, Harcok, Kudarcok", nem ok nélkül csendülő ritmusokkal. Minden igazi írónál a cím jobb, mint maga az írásmű és erre Jókai tanította meg az írástudókat. Most már amit Balkányi Kálmán ad nekünk: az „Arcok" mögött voltaképpen az az ő arca, amelynek jellemző vonása, hogy a nagyképűség hiányzik róla. A „Harcok" az ő harcai, amelyekből azonban nem ő, hanem a küszködő középosztály által megszólaltatott szív hangjai törnek elő. A „Kudarcok" alatt pedig értjük a magyar kereskedőnek keserves sorsát, sőt a közgazdasági igazságnak erőszakos letaposását: csak egy marad köztük diadalmas, a megértő filozófus, aki szerzőül jelentkezik és Balkányi Kálmánnak hívják.
Ha az írásművészet azon múlik, hogy az olvasó rögtön, közvetlenül látja amikor és ahogy az író elgondolkozik, és ha igaz az az írói parancs - de igaz! -, hogy csak akkor szabad egy gondolattál a nyilvánosságra lépni, ha az megtalálta a maga igazi köntösét, ha az egész egyedülálló; ha örök törvény az, hogy minden igazi vérbeli költőnek kötelessége széttépni a fátylat, amely az igazságot takarja és olyan fátylat borítani rá, amilyent az ő szive szivárványszínekből összeszőtt, akkor ez a könyv, amely Balkányi Kálmán huszonötéves működését mutatja be, egy igazi művészírónak könyve. Tehát nem száraz beszámoló, mert semmi szárazság az írójukban, a küzdőjükben nincsen, ellenkezőleg a legelvontabbnak látszó, vagy a legköznapibbnak mutatkozó események tagolása mögött is ott lüktet egy igazi embernek, egy valóságos költőnek a szívverése. Vissza